Az énekesnő, aki a napokban kezdte meg brit turnéját, kisétált a birminghami koncertről, mert fellépés közben az emberek kifütyülték, és ott hagyták a helyszínt - adta hírül a DigitalSpy. „Várjatok csak, amíg kikerül a férjem a börtönből. Komolyan mondom!” – vetette oda búcsúzóul a közönségnek a celeb. Winehouse éppen reggel látogatta meg hites urát, Blake Fielder-Civilt, akinek egy dalt is küldött az ominózus koncerten.
Szemtanúk szerint Winehouse ugyanolyan dekoncentrált volt, mint az MTV gálán, az utolsó szám közben pedig eldobta a mikrofont és kiviharzott. „Amikor tényleg énekelt, akkor csodálatos volt. De még nem áll készen arra, hogy újra színpadra álljon. Annyira gyengének és sebezhetőnek tűnt” – nyilatkozta a BBC-nek egy férfi közönségből. „Koncert közben kivonultam elszívni egy cigarettát, és amíg kint dohányoztam, körülbelül negyven ember ment haza” – mesélte egy másik rajongó, bizonyos Gary Atwell.

A YouTube-on természetesen már megjelent a felvétel, íme: