Színre vitték Jakupcsek Gabriella életét
2007.11.22. 19:43 - moana
A TV2 sztárja egy nagyon furcsa és bensőséges előadáson vett részt – tudtuk meg a Aktív című műsorból. Egy interjúval egybekötött előadás keretében, mely a Repeta Színház Életjáték sorozatának része, ugyanis négy színész bemutatta életét. Dénes Angéla, az egyik színész elárulta, érdekesnek találja ezt a kísérletet, hiszen személyesen nem ismerik a műsorvezetőnőt, csak szakmai sikereivel vannak tisztában. Jakupcsek is meglehetősen furcsának találta, hogy a négy előadó előzetesen semmilyen kérdést nem tett fel, egy-egy rögtönzött jelenetnél csak arra hagyatkoztak, amit ő pár pillanattal korábban elmesélt magáról.
A műsorvezetőnőnek, akit az előadás közben Sáfár Zoltán faggatott a színpadon, először le kellett rajzolnia életvonalát. Kiderült, hogy a legnagyobb hullámvölgyet számára édesapja halálajelentette. A közönség soraiban ott ült a TV2 sztárjának férje, nagyobbik fia és édesanyja, aki elárulta, ő főként az öltözködéssel kapcsolatban szokott tanácsokat adni lányának.

Kommentek
2007.11.22 19:58:01nukleotid
Ennyire izgalmas élete volt? van?
Jakupcsek sztár?
2007.11.23 12:20:25pumokka
Ebben nem Jakupcsek a lenyeg, hanem a kísérlet... (ami szerintem eleg kreativ 5letbol szuletett) A gumicukorba csak a nev miatt tudott bekerulni a hir :)
2007.11.23 13:49:36vernarancs
Inkabb maya gold eletet vigyek szindarabra. Abban tobb a dugas.