Aki még nem csömörlött meg az Illés emlékkoncertektől, annak csodálatos élmény lehetett, hogy ismét színpadon láthatta a három monsieur-t a Társulat díszvacsoráján, a Kárpátia Étteremben. A döntős fiatalok azzal próbáltak kedveskedni Szörényi Leventének, Szabolcsnak és Bródy Jánosnak, hogy 15 percben elénekelték az együttes néhány nagy slágerét. Miután mosolyogva, majdnem könnyekig hatódva meghallgatták a zenészek a döntősök produkcióját, felmentek a színpadra, hogy ők is teleénekeljék a mikrofont.

Nézze meg ezeket a pillanatokat!

Szörényi Levente először Kodály Zoltán szellemét idézte fel azzal a történettel, hogy az idős zeneszerző mindig az első sorból hallgatta saját darabjait,közben csöndben sírdogált, - itt jön a párhuzam - és majdnem a mi Illésünk oszlopos tagja is erre a sorsra jutott. Az előadóművész végül uralkodott magán és nem potyogtak a könnyei, de szerinte ezt csak annak köszönhető, hogy még nincs olyan hajlott korban. Miután mindenkit beragyogott az áhítat szelleme, Szörényi megemlékezett azokról a zenekari tagokról, akik már nem lehetnek köztünk és ezután közösen elénekelték a Sárga Rózsát, amit vastapssal hálált meg a közönség. A Társulat döntősei ezután buliztak egy keveset Bródy János aktív részvételével és elfogyasztották a vacsorájukat a zsűri és a sajtó jelenlétében.