Rendőrrel halkíttattak le - teljesen - egy karácsonyi gyermekkórust boltosok Walesben, mert túl hangosnak találták a kicsik produkcióját. A 6-11 év közötti, 29 gyerekből álló kórus tanári felügyelettel és tisztán énekelt a bevásárlóközpont előtt, mégsem nyerte el az üzletek tulajdonosainak tetszését. Előbb egy biztonsági őrt küldtek rájuk, aki megkérte a karácsonyi éneklés befejezésére a tanárt, mondván, csak egy órányi időre kaptak engedélyt műsorukhoz, az pedig már lejárt, és ha nem tágítanak, rendőrt hív. A tanár azonban tovább énekeltette a gyerekeket, mivel négy órányi időre szólt az engedély. Erre pár perc múlva valóban megjelent egy rendőr, és távozásra szólította fel a kórust tanárostul - adta hírül a The Sun című brit lap. A bevásárlóközpont igazgatója utólag elismerte, hogy hiba volt rendőrt hívni, és megígérte, hogy a gyerekek újból énekelhetnek.