horoszkóp

Amy Winehouse álmatlanságban szenved

2007.11.30. 12:25

Az énekesnő azért (is) szakította félbe el angol turnéját, mert amellett, hogy a férje nélkül nem érzi magát képesnek a helytállásra, ráadásul a végsőkig kimerült is, mivel álmatlanságtól szenved. Orvosai akkor mondatták le vele a még hátralévő koncerteket, amikor Wino már harmadik napja nem aludt. Taxisofőr édesapja, Mitch Winehouse szerint „nagyon-nagyon fáradt, és nagyon sajnálja, hogy csalódást kellett okoznia a rajongóinak, de segítségre van szüksége”. Eközben a család ismét arra próbálja rávenni az énekesnőt, hogy váljon el férjétől, Blake Fielder-Civiltől, aki előzetes letartóztatásban van, amiért bűntársaival megvert egy csapost, majd megpróbálta zsarolással rávenni a férfit feljelentése visszavonására. A taxisofőrként dolgozó papa kétségbeesésében még azzal is befenyegette a sztárt, hogy kitagadja végrendeletéből, ha nem válik el, ami kettejük anyagi helyzetét tekintve nem biztos, hogy a leghatásosabb érv.

Eközben férje, aki a börtönben nem jut droghoz, így kénytelen volt önkéntelenül is leszokni róla, úgy gondolta, azzal segíti legjobban nejét a nélküle töltött idő elviselésében, ha naplót ír neki. Fielder-Civil a londoni Pentonville börtönben ül, és anyja szerint a naplóval „azt szeretné, ha [Amy] érezné, hogy még mindig közös az életük, és lélekben minden nap vele van. Minden napra kitűz neki valami kis célt, ami előreviszi, célt ad neki, érdemessé teszi, hogy felkeljen”.