Lindsay Lohan és snowboardos barátja Riley Giles szakítottak, írja a Femalefirst amerikai sajtóhírekre hivatkozva.

 

Kapcsolatuk igazi rehabszerelemből indult az utahi Cirque Lodge intézményben. A pár együtt távozott a háromhónapos terápiáról. A színésznő akkor az In Touchnak adott exkluzív interjújában elmondta, kapcsolatuk a 25 éves profi snowboardossal először barátságként indult, majd sziklamászás közben annyira összemelegedtek, hogy végül egy lépcsőházban estek egymásnak, azóta együtt vannak.

A People magazinnak meg nem nevezett források azt állították, hogy a pár a hét elején (nagy valószínűség szerint tehát ma) döntött úgy, hogy befejezi románcát. A színésznő barátja, azt is tudni vélte, hogy Lohan mostantól a saját életére és karrierjére szeretne koncentrálni. Egyebek mellett felvenné harmadik lemezét.