Tegnap hallgatták ki Kelemen Annát a rendőrségen, mert a Havas Henrik blogban leírtak alapján kábítószerrel történő visszaélés gyanújával ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást. A jog számára egyelőre ismeretlen, de lehet tudni, hogy Kelemen Annáról és a kokainozási szokásairól van szó a mostani ügyben. A kihallgatás után a playmate ügyvédje, dr. Magyar György az eljárás megszüntetését kérte, mert nincs bizonyíték Kelemen drogozására. Kelemen Anna a Blikknek azt mondta, nincs szégyellnivalója, korábban valóban fogyasztott drogot, legutóbb februárban, de augusztusban részt vett egy sikeres elterelésen, miután kábítószer-fogyasztásért eljárást indítottak ellene. Az erről kapott igazolást be is mutatták a bíróságon. Kelemen Anna a Borsnak kifakadt, mert nem akar úgy szerepelni, ahogy Havas mozgatja a szálakat. Szerinte Havasnak ez a tárgyalás csak reklámfogás, bábuként rángatja a playmate-et. A Blikknek hozzátette még, nem akarja, hogy a drogos jelző rajtamaradjon.