Nagy-Britannia máris a nem kívánt ajándékok elpasszolásának lázában ég. Egy kutatás szerint a britek ebben az évben mintegy 800 millió eurót költöttek ajándékokra. Az eBay internetes árverési oldal megrendelésére készült felmérés szerint a britek fejenként harminc eurónyi olyan áruval rendelkeznek jelenleg, amelyet a hátuk közepére sem kívánnak. Hogy ne kelljen szemétre dobni a számos CD-t, DVD-t, ruhákat, ékszereket és még ki tudja, mi mindent különféle lehetőségek adódnak. A lakosság négy százaléka az imént említett kidobást választja, de jó alternatívát kíván éppen mega a közvélemény-kutatás megrendelője is. "Az év végéig nagyjából hatmillió új ajánlat felkerülésére számítunk" - mondja Richard Kanarek, az eBay egyik szóvivője - "ez éppen duplája a karácsonyt megelőző héten regisztrált termékek számának". Ezekben a napokban az oldalon tényleg minden megtalálható. A legkülönösebb holmi talán az a csomag, amelyet egy fiatal lány kínál eladásra. Az ajándékot a vőlegényétől kapta, aki aztán éppen szenteste elhagyta őt. A lány az ajándékot ezért ki sem bontotta a díszes csomagolásából, hanem felkínálta az eBayen. A licit leütésekor kapott összeget pedig jótékony célokra ajánlja fel. Az árverési oldalon kívül az Amazon.com is  szóba jöhet, ahol nem kell a licitálás végét várni. Itt egyszerűen szabott árakon hirdethetjük meg eladnivaló dolgainkat. Vannak, akik másféle hasznot kovácsolnak a nem kívánt meglepetésekből: továbbajándékozzák. A Citibank pénzügyi vállalatcsoport kutatása szerint az ajándékok mintegy fele jut erre a sorsra. A nők hajlamosabbak az "újrahasznosításra": 49 százalékuk jelentette ki, hogy tovább szokta adni a felesleges ajándékokat. A férfiaknak csak 37 százaléka "reciklál". A Daily Telegraph című napilap figyelmezteti a továbbadókat, hogy ne vegyék ki a tárgyakat az eredeti csomagolásukból, de készítsenek hozzá új díszcsomagolást, valamint óvatosan figyelmeztessék a megajándékozottat, nehogy valahogy visszakerüljön az ajándék a megvásárlójához.
A legújabb és legújszerűbb megoldás a csere. Több olyan internetes oldal is létezik, ami az áruk egyszerű csereberéjével foglalkozik. Ennek előnye, hogy semmiféle pénzforgalom nem zajlik: egyszerűen megjelölhetjük, hogy adott holmiért mit szeretnénk cserébe, vagy várhatjuk, hogy ki mit ajánl fel érte. Nagy-Britanniában a legnépszerűbb csereoldalak a SwaXchange, a Swapz és a Hitflip. (MTI)