Amy Winehouse és Pete Doherty, a Blur basszusgitárosa szerint nem éli meg a közvetkező évtizedet – írja a The Mirror. Alex James a BBC-nek készítette egy dokumentumfilmet a dél-afrikai drogkereskedésről, és nem mellesleg a vele készült interjúban ezt is megemlítette. „Tudom milyen az, amikor az ember barátai ezt teszik magukkal, olyankor nem hallgatnak senkire” – mondta, majd hozzátette, hogy tudja, nem lesz túl népszerű az ilyen kijelentései miatt.
Angelina Jolie és Brad Pitt egy etióp babát fogad majd örökbe – írja az OK! magazin. A színészpár állítólag azért döntött az adoptálás mellett, mert Jolie utolsó terhessége nagy kockázattal járt. Orvosai azt tanácsolták a színésznőnek, hogy legalább egy évet várjon az újabb terhességgel, de a legjobb az lenne, ha nem is vállalna több gyereket. Dr. Larrian Gillespie – aki sosem kezelte Angelina Jolie-t – szakértett a magazinnak, és elmondta, hogy egy újabb terhesség stroke-ot, vagy a szívroham kockázatát is magában hordozná az ő esetében. A színésznő legutóbb arról nyilatkozott, hogy szerinte igenis szexi a várandóság, és ebben az állapotban igazán nőnek érzi magát.
Megmentőnek tartja magát Paris Hilton, mert vásárolgat a nehéz gazdasági időkben. Hilton egyébként Sydneyben tartja újévi buliját. A celebet sokan kritizálták a múlt héten, amikor összesen 5560 ausztrál dollárt - 730 ezer forint - költött el egy negyven perces bevásárlás során - írja a Független Hírügynökség. Miután az ausztrál jótékonysági szervezetek érzéketlenséggel vádolták meg, a Hilton-lány kijelentette: igenis van benne segítő szándék. "Itt vagyok Ausztráliában, és fontosnak tartom, hogy segítsek, tudják, a gazdaságon például. Itt és a Föld más részein. Egyébként is, miért baj egy kis vásárlás? Újév van, és szükségem van egy újévi ruhára" - tette hozzá.
Jennifer Aniston barátjával együtt utazott el Mexikóban szilveszterezni. Los Cabosba nemcsak a színésznő és John Mayer ment, hanem a Courteney Cox Arquette valamint férje és kislányuk is. A mexikói üdülővárost a tervek szerint nem hagyják el január elsején, mert ott kipihenik a 2008-as évet közösen – írja a People magazin. Jennifer Aniston egyébként majd minden karácsonyt együtt tölt barátnőjével, Arquette-tel, mert ez náluk már hagyománynak számít.
A szerb fővárosban időzik Bernie Ecclestone és felesége- a Forma 1 mindenható ura a család egy belgrádi barátjának meghívására utazott Szerbiába. A kirándulással egyúttal a válásukról szóló híreket is cáfolni akarja a pár. A 78 éves Bernie Ecclestone a Pressz című helyi lapnak nyilatkozva azt mondta, szerinte a közeljövőben nem lesz szerb pilóta a Forma 1-ben. "Ahhoz szponzorok és sok pénz kellene"- vélekedett a férfi.
Ecclestone elárulta, hogy a Ferrari a kedvenc csapata, és Felipe Massa, a ferrari brazil pilótáját kedveli a mostaniak közül a legjobban. Elmondta, hogy Sebastian Vettel rendkívül tehetséges, és hogy egyszer biztosan bajnok lesz. "Ehhez azonban jó autó is kell neki" - mondta Bernie a lapnak.
A pár nem beszélt a válásról illetve házasságáról. Ecclestone felesége, az 58 éves ex-modell Slavica (aki szerb-horvát vegyesházasságból született Fiúméban (Rijeka)) annyit mondott, hogy amikor megismerkedett Bernie-vel 1984-ben, leendő férje imádta a tökltöttkáposztát, mára azonban ki nem állhatja. Belgrádi programjaik közül azt a fogadást emelte ki a pár, amelyet barátjuk szervezett a tisztelertükre. A partin a szerb közélet krémje jelen volt, többek között a népszerű népdalénekesnő, Ceca Razsnatovics is. Az egykori háborús bűnös, Zseljko Razsnatovics Arkan özvegyével Bernie is szeretett volna megismerkedni, ám felesége, Slavica nem engedte, hogy férje a dúskeblű szerb szépség közelébe férkőzzön - adta hírül a Független Hírügynökség.
Madonna és Céline Dion voltak 2008 koncertkirálynői: mindkét popdíva fellépéseire több mint 200 millió dollár értékben váltottak jegyet rajongóik, pedig idén a globális pénzügyi válság miatt a közönség létszáma is megcsappant.
Az énekesnők egyúttal az idei észak-amerikai turnék bevételi toplistájának első két helyét is megszerezték, a becslések szerint az év összes koncertjegyének 40 százalékát az ő nevükkel adták el - számolt be róla keddi összegzésében a Pollstar című kereskedelmi kiadvány.
Madonna Sticky and Sweet című világturnéja a múlt héten fejeződött be Brazíliában. Az 50 éves popikon 17 országot hódított meg új műsorával, a körutazást 281,6 millió dolláros (53 milliárd forint) bevétellel zárta, amelyből az észak-amerikai jegyeladások 105,3 milliót (20 milliárd forint) tettek ki - állította a folyóirat, amely először összesítette a külföldi jegyeladásokat is jelentésében.
A nála tíz évvel fiatalabb, kanadai származású Dion nyolc éve először indult idén világgá show-jával, s 24 ország közönsége 236,6 millió dollárt (45 milliárd forint) fizetett ki azért, hogy élőben hallhassa és láthassa. Az észak-amerikai rajongók 94 millió dollárért (18 milliárd forint) vettek jegyet koncertjeire. A Pollstar adatai szerint könnyen meglehet, hogy a díva a legkeményebben dolgozó előadó a showbizniszben, hiszen teljesítményével öt éve tartja magát a kiadvány tízes toplistáján.
Minden idők legnagyobb észak-amerikai koncertturné-bevételét egyébként a Rolling Stones együttes tartja, amelynek 2005-ös műsorára 162 millió dollárért keltek el a jegyek.
Az észak-amerikai abszolút bevételi toplistán Madonna idei turnéja a nyolcadik helyre volt elég, míg Dioné a tizenkettedikre. Ám a kiadvány elemzői emlékeztetnek arra is, hogy ebben az évben a korábbiaknál kevesebben látogattak el a koncertekre, akik pedig elmentek, hajlandóak voltak jóval magasabb árat kipengetni az élvezetért.
"Sokkal jobb évünk, volt, mint amit valójában várhattunk volna az adott gazdasági körülmények között" - ismerte el Gary Bongiovanni, a kaliforniai Fresnóban készülő kiadvány szerkesztője.
Az énekesnőkön kívül Bon Jovi (176,3 millió dollár), Bruce Springsteen and the E Street Band (165,8 millió dollár), és a tavalyi listavezető Police együttes (120,6 millió dollár) került be a Pollstar legjövedelmezőbb ötös fogatába. (MTI)
Oláh Ibolya nem kívánt reagálni exbarátja, Czakó István vádjaira, miszerint az énekesnő belezúgott Novák Péterbe. Illésné Áncsán Aranka, azaz Anyácska viszont nyilatkozott a Borsnak, és nem palástolta lesújtó véleményét: „Ibolyának nagyon rosszul esett, hogy Pisti pénzért elárulta. Nem csoda, hogy most állt elő ezzel a történettel: nemrég hagyta el a tiszadobi nevelőotthont, és a saját lábára állt. Minden fillérre szüksége van a boldoguláshoz, ezért dönthetett úgy, hogy kipakol a sajtónak, a nyilatkozatáért ugyanis pénzt kapott. Csak sajnálni tudom őt, hogy ilyen régi dolgokkal rukkol elő” – mesélte a lapnak.
Bár csak jövő héten lesz látható az RTL Klubon a Vacsoracsata, akkora balhé volt a forgatáson, hogy már kiszivárogtak az információk. A Blikk értesülése szerint ugyanis nem sokon múlott, hogy Gáspár Győző nem ütötte le Benkő Dánielt. A lantművésznek olyannyira sikerült kihoznia a sodrából a roma rappert, hogy Bárdosi Sándornak kellett a védelmére kelni. „Vendéghez méltó fogadtatást kapott, amit úgy hálált meg, hogy miután kezet fogott az öcsémmel és édesapámmal, azonnal elment a fürdőszobába, hogy lemossa magáról a cigányszagot" – mesélte Gáspár és hozzátette, hogy persze ezt Benkő nem merte a szemükbe mondani, csak az édesapa takarítónőjétől tudták meg, mit művelt a lantművész. „Megmondom őszintén, ha Bárdosi Sanyi nem fog vissza, Benkőt a cigányok rugdosták volna végig, egészen a falu határáig” – jelentette ki a lapnak az idősebb Gáspár.
A tűzoltók szilveszterkor nemcsak tüzet oltanak, hanem szerencsét is hozhatnak, a legenda szerint - fogalmazott Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a Független Hírügynökségnek. Egy, a XX. század elejéről származó francia szokás szerint az új évben szerencséje lesz annak a nőnek, aki tűzoltót csókol szilveszterkor. Mindezt francia színésznők terjesztették el, akik megcsókolták a színház tűzoltóját, hogy a következő évben is szerencséjük legyen a közönséggel. Itthon a szerencsét kívánó nők az év utolsó napján keressék fel a legközelebbi tűzoltóságot, csengessenek be és ráutaló magatartással - csücsörítéssel, cuppantással - hívják fel a tűzoltók figyelmét. A tűzoltók tudni fogják a dolgukat, a szerencse garantált.
Egy állatvédelemmel kapcsolatos rendezvényen ismerkedtek össze, és ősszel már komolyabbra fordult a kapcsolat Kovács Patrícia színésznő és Gusztos Péter liberális képviselő között. A 9 és fél randi, illetve az S.O.S szerelem című filmek színésznője a Blikknek számolt be arról, mennyire szabad és nyitott természetű embernek tartja a válófélben lévő férfit. Hogy környezete miképp fogadta, azt, hogy politikussal kezdett, erre a kérdésre a lapnak bevallotta, hogy kezdetben óvták, de ő nem ilyen szempontok alapján választ párt magának.
A Nemzet Színésze elhagyhatta a rehabilitációs intézetet, és szerettei között tölthette az ünnepeket. Máthé Erzsi a Borsnak megerősítette a hírt, hogy a művésznő napról napra jobban érzi magát: „Két napja beszéltem vele, és olyan volt, mintha mi sem történt volna, mintha nem is lett volna kómában. Ugyanolyan az orgánuma, a beszéde tiszta, hihetetlen az egész. Azt mondta, amikor felhívtam, hogy nagyon szeretheti őt a jóisten.” A lap telefonon keresztül szeretett volna gratulálni Törőcsiknek a gyógyulásához, de férje, Maár Gyula nem tudta átadni a kagylót neki: a Nemzet Színésze épp a fodrásznál ült.
Néhány dal erejéig összeáll Benkő Dániel és Falusi Mariann. A lantművész minden vágya ugyanis, hogy közösen keltsék életre a reneszánsz dzsesszt. „Divatba hozzuk a művészetet, jómagam pedig fenntartom a jogot 2009-ben, hogy Magyarország fülét, szemét, orrát kinyissam az erotika gyönyörűsége felé” – utalt a Borsban a Kovival karöltve készülő pornójára. Falusi mellett kivételesen tényleg csak lantozni akar, nagy csalódást okozva azoknak, akik azt várják, hogy ismét letolja a gatyáját közben.
Január ötödikén költözik be a 62 millió forint értékű bérelt lakásba a Megasztár idei győztese. Király Viktor ezidáig a szüleivel lakott, de nagyon vágyott már a függetlenségre. Hogy ennek van-e köze ahhoz, hogy hat év együttjárás ellenére sem a barátnőjével fog osztozni a kéglin, azt nem tudjuk. Mindenesetre Király inkább az ikertestvérével osztozkodik a luxuson. A Napi Ász kérdésére a megasztár apja elmondta, hogy egyelőre még nem tudják, hogy a későbbiekben megveszik-e a lakást. Talán először a százmilliós tartozását igyekszik lerendezni.
Űrből készített radarfelvételek segítségével próbálják meg feltérképezni a jénai egyetem földrajzkutatói, hogy mennyi táplálékuk van még az elefántoknak a Krüger Nemzeti Parkban. A vizsgálatra azért van szükség, mert a rezervátum ormányosainak száma gyors ütemben növekszik - tudósít a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása.
Az elefántok naponta mintegy három mázsa lombot és növényt fogyasztanak, és ez rövidesen kopár foltokat eredményezhet a park egyes részeiben. A csaknem húszezer négyzetkilométeres területen becslések szerint jelenleg 13 ezer elefánt él.
A Krüger Nemzeti Parkban ez idáig nem létezett olyan térkép, amely az egész területet lefedve következtetni engedett volna a biomassza és ezzel a szavannán még rendelkezésre álló táplálék mennyiségére - mondta Christiane Schmullius, az egyetem távérzékelési szakértője.
Ezt a hiányt most a bécsi műszaki egyetem és a kanadai Calgary Egyetem munkatársaival együttműködve fogják pótolni. A régió bokrainak és fáinak sűrű elhelyezkedése miatt felülről térképezik fel a terepet. Ha az elkövetkező két éven belül sikerülne a vállalkozás, a jénai földrajzkutatók lennének az elsők, akiknek sikerül a szavanna biomasszáját az űrből meghatározniuk.
A dél-afrikai elefántok növekvő száma miatt idén 1994 óta először engedélyezték a nemzeti parkokban a létszámon felüli egyedek feltételekhez kötött kilövését. (MTI)
Egy nagyjából 37 millió forintos hókotró gépet süllyesztett el a Red River folyóban az a minnesotai férfi, aki miután eltakarította a havat a crookstoni parkolókból úgy döntött, letakarítja a folyóhoz vezető utat is - írja a WKBT. Mike Raymond hétfőn hajnalban csak azoknak az életét akarta megkönnyíteni, akik télen is könnyen le akarnak jutni a folyóhoz, de a vízbe benyúló útszakasz takarítása közben a hókotró lecsúszott az útról, és a két méter mély vízbe esett, miután átszakította a jégpáncélt. A férfit a gyorsan riasztott tűzoltók mentették meg, a hókotrót több órás munkával tudták csak kiemelni. Raymond főnöke azt nyilatkozta, a férfi büntetésre számíthat.
Pete Wentz, Ashlee Simpson férje Howard Sternnel beszélgetett a rádióműsorában, amikor a szexuális életéről mesélt - írja a Digital Spy. Ashlee Simpsonnak nem esett jól, hogy férje elárulta, felesége rendszeresen ad neki lap dance-t (kb. öltánc). Az interjú után Wentz egy sms-t kapott Simpsontól. "Ezt még visszakapod, seggfej" - írta a feleség a férjnek.
Scarlett Johansson azt szeretné, hogy majd a színészi kvalitásaira emlékeznének az emberek, és nem arra, hogy egy időben szexszimbólum volt - írja a Showbiz Spy. "Hogy őszinte legyek, sosem számítottam erre a dologra. Azt hiszem, ez az egész szexszimbólum dolog a korom miatt van. Ki fogok belőle nőni. Ez csak egy szakasz. Amikor az emberek bzonyos szempontból árucikket akarnak belőled csinálni, nem? Az a célom, hogy ebben az iparban nőjek fel és öregedjek meg. Sok színésznő harminc, negyven évesen kapja a legjobb szerepeit. Én is erre készülök" - nyilatkozta a London Timesnak a 24 éves színésznő.
Britney Spears volt 2008 legfelkapottabb celebje a USA Today Celeb Heat Indexe szerint, ami azt méri, hogy egy adott híresség hányszor szerepel a nyomtatott vagy az online sajtóban. Az énekesnő 2007 után másodszor is elnyerte a címet. Tizenegy olyan hét volt 2008-ban, amikor egyértelműen Britney Spears uralta a címlapokat, ennyi megjelenés közelébe sem ért a többi híresség. A második helyen Angelina Jolie van, a harmadik Jennifer Aniston, a negyedik Brad Pitt. A trió összesen 14 hetet tudhat magáénak, tehát hárman kellettek volna ahhoz, hogy legyőzzék Spearst. Akit meg a legtöbben hiányoltak Reese Witherspoon volt, róla a USA Today olvasóinak 53 %-a szeretne több hírt olvasni.
Ördög Nóra az RTL Klub Fókusz című műsorában beszélt a néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra került válásáról. A műsorvezető jelenleg külföldön van, ezért a lapok jobbára a családját keresik a négyhónapnyi házasság után válással végződő kapcsolat minden részletének kiderítése miatt. Ördögöt ez nagyon zavarja, a műsorban azt mondta, különösen rosszul esett neki az a ma megjelent hír, amiben a nagymamája nyilatkozik. A műsorvezető szerint a nagymamája nem mondott olyanokat, amilyeneket a Blikkben olvasni lehetett. "Nehéz volt meghozni a döntést, hogy külön utakon folytatjuk" - mondta Ördög a Fókuszban. Hozzátette nem a férj állítólagos hűtlensége miatt váltak külön az útjaik. A műsorvezető a felkapott augusztusi esküvőjét tette többek között felelőssé azért, hogy a válását is ekkora érdeklődés övezi.
Victoria Silvstedt glamour modell azt mondta, úgy tartja magát formában, hogy állandóan magas sarkú cipőkben járkál - írja a Digital Spy. "Szó szerint egész nap magas sarkúban járkálok. Amikor nem dolgozom, lemegyek az edzőterembe a cardio-edzésre, de semmi sem jobb a magas sarkúban járásnál" - nyilatkozta a modell a Bang Showbiznek. A 34 éves modell hozzátette, szívesen alapítana már családot, de egyelőre annyit dolgozik, hogy ilyesmire egyáltalán nincs ideje. Róma és Párizs között ingázik, és ha van egy kis szabadideje, akkor azt a barátnőivel tölti.
A filmekben található hibákra szakosodott Movie Mistakes oldalán összegyűjtötték 2008 legtöbb hibával rendelkező filmjeit - írja a Daily Mail. Idén a legújabb Indiana Jones film nyert 67 hibával. Olyanok vannak köztük, mint kétszer vízbe csobbanó koponya, eltűnő csillagok, egy jeleneten belül kitűrődő, betűrődő ing. A második a Sötét Lovag lett 47 hibával. Itt olyanokat sorolnak fel, hogy például egy robbanásnál tisztán látszik, hogy a Batmobile csak makett, és, hogy egy épületen tükröződik a filmet forgató helikopter. Illetve, hogy egy üldöző kamionnak először nem égnek a lámpái, majd égnek, aztán meg teljesen hiányoznak. A harmadik-negyedik helyet megosztva kapta a Mamma Mia! és az Alkonyat egyaránt negyvenöt hibával. Úgy látszik, idén jobban figyeltek a filmkészítők, mint tavaly. Az Indiana Jones tavaly épphogy befutott volna ötödik helyen. A tavalyi versenyt egyébként a Pókember harmadik része nyerte fölényesen, 147 apró hibával.
Az amerikai Nemzeti Filmadatbázishoz idén újabb 25 filmet adnak hozzá, melyeket digitalizálnak, hogy így őrizzék meg őket az utókor számára - írja a BBC. Idén a filmek között van a Terminator is, ami olyan filmek mellett került be a digitális adatbázisba, mint a 20-as évekből származó családi videók és dokumentumfilmek, valamint a Láthatatlan ember egy 1933-as verziója. Egy bizottság kulturális és történelmi jelentőség alapján választja ki a beválogatott filmeket, amelyekkel jól be lehet mutatni az utókor számára az ország sokszínűségét. A digitalizálás mellett, a filmek egy-egy kópiáját is gondosan őrzi a szervezet. Az adatbázist 1989-ben hozták létre, eddig ötszáz filmet válogattak be.
Egy orosz tévéműsorban, amit a 2002-es legnagyobb britet kereső BBC-műsor mintájára készítettek Sztálin futott be a harmadik helyen - írja az ausztrál News.com. Az első helyet Alekszandr Nevszkij szerezte meg, az a 13. századi herceg, aki kiűzte az országból a német hódítókat, és létrehozta az orosz ortodox egyházat. A második helyen, alig ezer szavazattal lemaradva Pjotr Sztolipin futott be, aki a huszadik század elejének reformer miniszterlenöke volt. És Joszif Sztálin is csak 5500 szavazattal maradt le az első helyről. Egyesek szerint az sms-szavazást megbundázták, azért születhetett ilyen szoros eredmény. A döntősök között volt még Puskin, Lenin és II. Sándor orosz cár is.
Woody Harrelson és barátnője Laure Louie két évtizede járnak már, most úgy döntöttek, hogy a kapcsolatot hivatalosság teszik - írja a People. A pár december 28-án házasodott össze Maui szigetén. Eddig három lányuk született, a kétéves Makani Ravello, a tizenkét éves Zoe Giordano és a 15 éves Denni Montana.
Moby eredetileg tudós szeretett volna lenni, de mikor megnézett egy videót, amin Sid Vicious volt a Sex Pistolsból, annyira megrémült, hogy úgy döntött, inkább zenélni fog - írja a Digital Spy. "Tizenhárom éves koromig tudós akartam lenni. Bármilyen területen. Tizenhárom éves korom után viszont gitáros szerettem volna lenni. Láttam egy Sid Vicious-videót, és annyira megijesztett, hogy úgy döntöttem, punk-rock bandát alapítok" - nyilatkozta a zenész a Bang Showbiznek. Moby megtanult gitározni, majd zongorázni, végül dobolni is, és aztán az elektronikus zenénél kötött ki. Legsikeresebb albumát a Playt 70 millióan vették meg.
Balatoni nyárindító ajánlatKezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
Utasbiztosítás onlineUtazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
Repülőjegy PárizsbaVárosnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől