horoszkóp

Felmentés a HIV-perben

2008.01.07. 12:37
Felmentette a bíróság azt a férfit, akit az ügyészség szándékos bűncselekménnyel, súlyos egészségromlást előidéző testi sértés bűntettével vádolt, amiért HIV-vírussal  megfertőzött két nőt, köztük a feleségét. A szakmai körökben precedens értékűnek is nevezett bűnper első fokú határozatát a bíróság ezekben a pillanatokban indokolja. A zárt ajtók mögött lezajlott bűnper kulcskérdése az volt, hogy a vád bizonyítani tudja-e: K. Zoltán szándékosan fertőzte meg az asszonyokat. Magyar György védőügyvéd és az első tárgyaláson a vallomástételt megtagadó vádlott arra építette a stratégiáját, hogy szakértői módszerekkel vagy tanúvallomásokkal a HIV-vírus átadása és annak körülményei nem bizonyíthatóak kétséget kizáróan. A sértettek nevében is nyilatkozó Strasszer Tibor viszont a bizonyítékok mozaikszerű összeállása révén találta megalapozottnak a vádiratot. Az október végi első, majd a december 3-i tárgyalást a bíróság a tanúk távolmaradása miatt napolta el.  Nem jelent meg a bíróság előtt az a személy sem, aki az ügy vádlottját megfertőzte a HIV-vírussal.