Pókember segítségével akarja tájékoztatni az ENSZ az iskolás korosztályt a nemzetközi szervezet segélyezési és békefenntartó munkáiról. Miközben az Egyesült Nemzetek Szervezetét kritikusai gyakran a bürokrácia hálójába gabalyodott intézményként festik le, immár egy újabb háló is a képbe került: az ENSZ a közelmúltban bejelentette, hogy a Marvel képregénykiadóval szövetkezve Pókembert is a szolgálatába állítja.
2009-től olyan ingyenes képregényekkel látják majd el az amerikai iskolásokat (s a remények szerint később az európaiakat is), amelyekben Pókember az ENSZ segélymunkásaival és békefenntartóival küzd vállvetve. A tervek szerint egymillió példányt nyomnak majd, jelenleg ehhez keres magántámogatókat a szervezet - közölte a BBC internetes hírszolgálata január elején. A Marvel rajzolói egy vasat sem kértek a munkáért.
Hogy miért éppen a Pókemberre esett a választás? A BBC képregényeket áruló boltok tulajdonosainak véleményéből azt szűrte le, hogy ez a szuperhős a legközismertebb, ráadásul átlagos fiúról van szó, aki hihetetlen képességeit felelősséggel akarja használni. Ez pedig igazán közel áll az ENSZ helyzetéhez. (MTI)