Vissza kell mennie a börtönbe a fegyveres rablással, emberrablással és egyéb erőszakos bűncselekményekkel vádolt, óvadék ellenében szabadon bocsátott O.J. Simpsonnak, mert megsértette a bíróság feltételeit - jelentette az amerikai Fox televízió helyi idő szerint pénteken.
A 60 éves volt amerikai foci csillagot floridai otthonából egy menetrend szerinti repülőjáraton bilincsben a nevadai Las Vegasba vitték, ahol vizsgálati fogságba helyezték, elkülönítve a börtön többi 3300 rabjától. Szerdán egy Las Vegas-i bíróságon kihallgatják. Állítólag két vádlott-társa egyikének hangüzenetet hagyott, megszegve a bíróság előírásait. Ő azonban tagadja ezt.
Simpsont azzal vádolják, hogy múlt év szeptember 13-án több társával együtt betört egy Las Vegas-i szálloda egyik szobájába, ahol két emléktárgy-kereskedő lakott, és sporttrófeák átadását követelte tőlük. A trófeák mintegy 100 ezer dollár értéket képviselnek. Simpson azt állítja, hogy kizárólag olyan értékeket követelt vissza, amelyeket korábban tőle elloptak.
A volt futballsztárt, letartóztatását követően, szeptember 19-én 125 ezer dollár óvadék ellenében helyezték szabadlábra. Novemberi kihallgatásán ártatlannak vallotta magát. Az újabb Simpson-per kezdetét április 7-re tűzték ki. A volt futballcsillagot és vádlott-társait életfogytig tartó börtönbüntetés fenyegeti.
Simpson a 90-es években egyszer már bíróság előtt állt volt felesége, Nicole Brown-Simpson és annak barátja, Ron Goldman meggyilkolásának gyanújával, de az egész Amerikát lázban tartó eljárás végén felmentették a vád alól. Egy későbbi polgári peres eljárásban ellenben az áldozatok családjainak fizetendő, 33,5 millió dollár értékű kártérítésre kötelezték. (MTI)