Otthagyta a fogát egy kiránduláson egy brit férfi még tavaly januárban, de rá egy évre visszakapta, írja az MTI. Műfogsorról van szó, amelyet a manchasteri illető egy pihenőn kivett, és zsebkendőbe csomagolva letett maga mellé, míg elszopogatott egy darabka csokoládét. Evés után aztán elfeledkezett a fogsorról, és nélküle folytatta a túrát.
Szinte pontosan egy évvel később örömmel látta viszont fogait - egy turistamagazinban. A becsületes megtaláló ugyanis hirdetést adott fel, gondolván, igencsak hiányozhatnak gazdájának a fogai, amelyek ráadásul elég drágák voltak, 450 fontba - 160 ezer forintba - kerültek. Időközben persze új műfogsort csináltatott magának a foghíjas férfi, de így is nagyon örült a réginek, amelyet postán kapott vissza. Bár egy kicsit szorosnak találta, eltette tartalékba - adta hírül a BBC.