Az énekesnőnek rosszul esik, hogy a média ugyanúgy kezeli őt, mint Britney Spearst, pedig ő már három éve tiszta – olvasható a DigitalSpy oldalán. „A lapok bármit összehordhatnak rólam. Először az egekbe emelnek, aztán sárba tipornak. Az utóbbi két évben folyamatosan ezt csinálják. Mutassanak az elmúlt két évből csak egy olyan képet rólam, amin éppen kokainmámorban tántorgok ki egy klubból” – nyilatkozta Katona a Richard and Judy című műsorban. „Ez nem fair. Szeretném ha az emberek elfelejtenék mindazt, amit olvasnak rólam” – tette hozzá a celeb, akinek állítólag negatív lett a legutóbbi drogtesztje is. Egyúttal azt is cáfolta, hogy többé nem ő az Iceland üzletlánc reklámarca. Állítása szerint meghosszabbították a szerződését.