A műsor kezdete után egy héttel kórházba került a későbbi elődöntőgyőztes, Milán, írja a Blikk. A játékosnak hányingere volt és görcsös hasfájdalmak is gyötörték, a kórházi zárójelentés szerint Milánnak elsavasodott a szervezete, emellett pedig gyomorfeklye is volt. A lapnak nyilatkozó belgyógyász szerint Milán nem ivott elég folyadékot és az is elképzelhető, hogy a táplálék-kiegészítő is szerepet játszott, mert "blokkolta az éhségközpontot, így hiába követelte a szervezet a tápanyagot, nem jelzett megfelelően". A tabletta a Blikk számításai szerint már az első napokban előkerülhetett a piros csapatnál. Béres Alexandra az ügyvédjéhez irányította az újságírókat, aki azt mondta, az eset "nem jogi kérdés".