Március ötödikén lesz a TV2 új vetélkedőjének, Az igazság árának első adása – tudtuk meg az Aktívból. A műsor háziasszonya ezúttal is Jakupcsek Gabriella lesz, aki legutóbb a Nagy Fogyás háziasszonya volt, de pár évvel ezelőtt a Multimilliomos című kvízműsorban is ő faggatta a versenyzőket. A játékosok több millió forintot is nyerhetnek, mindezért annyit kell tenniük, hogy megválaszolnak huszonegy kérdést, miközben egy hazugságvizsgáló ellenőrzi reakcióikat. A közönség soraiban ott ülnek majd a résztvevők rokonai is, akik bizony szintén érintettek egy-két feltett kérdésben. Eddig összesen négyezren jelentkeztek.