A türkmén állami tévé több mint harminc munkatársa lakolt meg egyetlen árva csótány miatt. Az esetről, amely még február elején esett meg, csak most adott hírt a Hronyika Turkmenyisztana című, orosz nyelvű türkmén hírportál, amely szerint az esti híradó alatt a bemondónő asztalán egy csótány sétált fel, s alá. A kamera rögzítette a csótány minden mozdulatát, s a felvétel vágatlanul szerepelt az éjszakai híradóban, majd az elhíresült csótány reggel harmadszor is adásba került.

Ekkor azonban a csótány a kulturális minisztérium médiafigyelő csoportjának látóterébe került. A munkatársak reggel kilenc és este hat óra között vannak szolgálatban, s ebben a periódusban kellő éberséggel figyelik az állami tévé által elkövetett esetleges hibákat. Az esti híradó azonban már munkaidőn túl van, így a türkmén tévénézők többször is végigkövethették a csótánysétát. A botrányos eset miatt fejek hullottak a tévénél: elbocsátottak, vagy szigorú megrovásban részesítettek szerkesztőket, rendezőket, operatőröket, s a technikai személyzet néhány munkatársát, összességében több mint harminc embert. (MTI)