Megnyerte a pert a legendás színész ellen az a parkolóőr, aki azt állította, hogy Sharif egy vendéglő előtt sértegette, és felpofozta őt. A Los Angeles-i fellebbviteli bíróság 318 ezer dolláros (több mint 57 millió forint) kártérítést ítélt meg Juan Luis Ochoa Andersonnak, akit 2005-ben egy Beverly Hills-i steakhouse parkolójában inzultált a vendéglőből harcias és kapatos állapotban kilépő Sharif.
A dokumentumok szerint a filmszínész nem jelent meg a törvényszéki meghallgatáson, tavaly azonban elismerte a tettlegességet, s ezért akkor indulatkezelő tanfolyam elvégzésére utasította a bíró. A periratokból kiderült, hogy a Doktor Zsivágó és az Arábiai Lawrence világhírű színésze a guatemalai származású Andersont "hülye mexikóinak" nevezte, mert a parkolóban nem fogadta el az átnyújtott 20 eurós bankjegyet, majd be is húzott neki egyet.
A több mint 300 dolláros kártérítés mellett a perköltség és az ügyvédi díj kifizetésére is kötelezte a 76 éves egyiptomi származású filmest a bíróság.
Sharifnak ez már a második bíróság előtt végződő verekedése: 2003-ban egy Párizs melletti kaszinóban ütött meg egy rendőrt. Akkor egy havi felfüggesztett börtönt és 1700 dolláros (mintegy 300 ezer forintos) büntetést szabtak ki rá.(MTI)