Egerben készül Közép-Európa legjobb kenyere, legalábbis az UKBA Nemzetközi Sütő- és Cukrászipari Kiállítás versenyének zsűrije szerint. A februárban Budapesten rendezett megmérettetésen ugyanis Őzse Zoltán egri péktanuló nyerte az első díjat a Kenyér kategóriában erdélyi krumpliskenyerével. A hosszúérlelésű kovászos technológiával készülő hagyományos burgonyás kenyeret az egri HESI sütőipari cég saját receptje alapján készítette el a péktanuló, aki a társaságnál sajátítja el a gyakorlati ismereteket. 
A gasztronómiai fesztiválon 20 uniós ország pékjei és cukrászai képviseltették magukat. A kenyér kategóriában, amelyben főleg közép és kelet európai versenyzők indultak, több száz cipó közül választotta ki a zsűri úgynevezett vakbírálattal az Őzse Zoltán által sütött kenyeret - mondta el az MTI-nek Nagy Lajos, a HESI ügyvezetője. Közép-Európa legjobb kenyere, vagyis a díjnyertes termék receptjével megegyező recept alapján készülő cipó egyébként a kereskedelmi forgalomban is megvásárolható.