A Borrdeaux mellett található Sarpourenx-ben egy friss polgármesteri rendelet értelmében tilos meghalni, ha az ember a faluban akarja magát eltemettetni, számolt be róla a Reuters. "Azoknak, akiknek nincs már helyük a temetőben, és azt akarják, hogy Sarpourenx-ben temessék el őket tilos meghalniuk a községben. Az ellenszegülők súlyos büntetésre számíthatnak" - hirdette ki Gerard Lalanne polgármester a falu mind a 260 lakosának. Az intézkedésre azután volt szükség, miután megtelt a falu temetője, viszont jogi problémák miatt nem sikerült a temető bővítését elintézni. A polgármester hozzátette, az első halottat, akit a faluban akarnak eltemetni el fogja küldeni a megyei országgyűlési képviselőnek. Nem ez az első eset Franciaországban, hogy hasonló rendeletet kell hozni. Tavaly novemberben Cugnaux-ban vezettek be halálozási tilalmat, miután nem engedték a falunak, hogy egy közeli katonai bázis mellett hozzák létre az új temetőt. Az ő bojkottjuk bevált, januárban megkapták az engedélyt. Sarpourenx-ben tavaly összesen egy ember halt meg.