Felhősi Éva számmisztikus szerint Bíró Icának és Uri Gellernek van egy közös vonása: mindketten kötődnek a 11-es számhoz, vagyis mesterek. A TV2 Aktív című műsorában a mesteri létről nem derült ki ezen kívül több információ, legfeljebb az egykori modellhez azt a feliratot jelentették meg: „hisz a spirituális dolgokban.” A műsorban összeállítás készült arról, hogy néhány ismert embernek mely számok a kedvencei. Abebe Dániel énekes a 13-as számot nevezte meg, amelyik vízilabdázó korában a sapkáján látható szám volt. Nacsa Olivér a 8-as számot tartja a legfontosabbnak az életében, mint elmondta, bizonyos tárgyakat nyolcszor kell megérintenie ahhoz, hogy megnyugodjon.