A TV2 Aktív című műsora exkluzívként hirdette azt az interjút, amelyet a gyászoló Fehér Anettkával készített, aki nem sokkal a műsor adásideje után az RTL Klub Fókusz című műsorában is adott interjút a jelenlegi érzéseiről. A két nyilatkozatot összefoglalva Fehér Anettka arról beszélt, kegynek tartja, hogy betegsége idején végig férjével, Forgács Rezsővel lehetett, akiről úgy beszélt, nemcsak a férje volt, hanem az élete, és az énjének a másik fele. Fehér Anettka elmondta, tavaly márciusban egy orvosi vizsgálat során derült ki, férjének a tüdején rosszindulatú daganat van, és férje arra kérte, hogy a betegségéről még a barátoknak se beszéljen, ne kelljen megosztaniuk a környezetükkel a betegség stádiumait. Fehér Anettka úgy tartja, Isten szeretete abban is megnyilvánult, hogy a rák legszörnyűbb, végső stádiumától megkímélte a férjét azzal, hogy hagyta a legnagyobb fájdalmak előtt, méltóságban elmenni.