Alig öt héttel azután, hogy ikreknek adott életet, máris bombaformában van Jennifer Lopez – írta meg a daily mail. Kifejezetten karcsún jelent meg egy tegnap esti eseményen és csak picike nyomát lehetett felfedezni rajta annak a 22 kg-nak, amit terhessége során szedett fel magára. JLo a Rolling Stones új rockfilmje, a Shine A Light premierjén lépett a vörösszőnyegre felidézve terhessége előtti legjobb formáját. Az eseményre férjével Marc Anthonyval érkezett, de kétségkívül ő állt a figyelem középpontjában. Az énekesnő csillogásához tartozott a védjegyének számító izzó smink, az elegánsan kontyba söpört haj és a karcsúsító fekete ruha. Bár úgy tűnt, hogy Lopez még csak néhány lépést tett fogyása érdekében, már most is nagyon vékonynak mutatkozott. „Jó sokat híztam, amíg vártam a piciket, de szinte figyeltem is rá, hogy így legyen, mert az ikrek sokszor születnek túl pici súllyal. 20-23 kilót szedtem fel összesen, ami elég sok az én formámnak, de a piciknek kellett” – magyarázta a 38 éves színész-énekesnő és hozzátette, hogy büszke a szülés után alakjára.

„Gyereket szülni a legjobb dolog, ami egy nővel történhet. Az Oscar-díj, a Golden Globe, vagy bármi, amit addig nagy dolognak hittél eltörpül a csoda mellett, hogy életet adsz valakinek, aki csak a tiéd. Mindig is karrier volt számomra a legfontosabb, de minden amire eddig a legjobban koncentráltam, egyszerre csak háttérbe szorult” – lelkendezett JLo.
Anyagi gondjaik továbbra sem lesznek a párnak, mivel sok millió forintért adták el a az újszülöttekről készült képek jogait.