A burleszk-táncosnőtől erősen zokon vette a PETA, hogy bevallotta: imádja a libamájat. Az állatok jogaiért küzdő szervezet ugyanis erőteljesen kampányol a francia különlegesség ellen, mivel a tömést, mint a libamájat az átlagosnál nagyobbra növelő eljárást, állatkínzásnak tartják. Bár Von Teese vett már részt PETA-kampányban is, sokan - köztük maguk a szervezet is - nem nézik jó szemmel, amiért bundát visel és húst eszik.

Most pedig a New York Timesnek vallotta be, hogy kedvenc étele a kacsa- és libamáj: "A bűnös gyönyör csúcsa számomra, ha libamájat ehetek Párizsban. Ugyanakkor lelkiismeretfurdalásom is van miatta".

Michael Graw, a szervezet médiaigazgatója erre így reagált: "Már azelőtt is tudtuk, hogy Dita nem vegetariánus, mikor felkértük a kampányunkhoz, amiben a háziállatok ivartalanítására hívtuk fel a figyelmet, de kellőképp figyelemfelkeltő volt. A libamáj óriásira növelését eredményező tömés azonban egy olyan kegyetlen eljárás, amit ismerve reméljük, Dita is elhagyja az étrendjéből ezt az ételt".