horoszkóp

7.5 milliót kell fizetni, ha éhezésre bátorítunk valakit

rk
2008.04.15. 17:13

A francia alsóház kedden elfogadott egy törvényjavaslatot, ami szerint a túlzott soványságra bátorítás büntethető lenne. Az, akit bűnösnek találnak, akár 30 ezer eurós (több mint 7,5 millió forintos) bírságra is számíthat. A törvénytervezet néhány héten belül kerül a francia felsőház elé. A javaslat egy konzervatív képviselő, Valerie Boyer ötlete volt. A kormánypárti politikus azt mondta, tervezetét a tavalyi anorexia-ellenes kampány miatt terjesztette a francia parlament elé. Egy olasz fotós képe egy 32 kilós és 165 centis francia modellt, Isabelle Carót ábrázolta. Az óriásplakátokon megjelent képet Milánóban a polgármester betiltotta a városban tartott divathét során.

A törvénytervezet az éhezésre bátorító, anorexia-párti internetes oldalakra hívta fel a figyelmet, a szabályozás ezeket is érintené ugyanis. Az étkezési zavarokkal küzdő betegeket kezelő orvosok és pszichológusok örültek a javaslatnak, de kiemelték, hogy nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy a médiában megjelenő képek anorexiát okoznának. Brit sajtóértesülések szerint Franciaországban a bíróság akár 36 ezer fontos (több mint 11 millió forintos) pénzbírságot és három éves börtönbüntetést is kiszabhatna arra, aki miatt egy anorexiás belehalt betegségébe. A túlzott soványságra bátorítás önmagában két év börtönt érne - állítja a brit Telegraph tudósítója.

Egy 21 éves brazil modell 2006-os halála óta egyre több intézkedést hoznak az anorexia népszerűsítése, a csontsovány modellek alkalmazása ellen. Ana Carolina Reston, 170 centis volt, de alig 40 kilót nyomott. Párizsban a múlt héten írtak alá a francia divatházak, a hirdető cégek és a sajtó képviselői egy nem kötelező nyilatkozatot, amely az ultravékony modellek helyett az egészséges testalkatú lányokat pártolja a kifutókon és a magazinokban. Spanyolországban szigorúbbak a szabályok, ott csak azokat a lányokat engedik a kifutóra, akiknek testtömeg indexe eléri a 18-at. Ez egy 175 centi magas modell esetében 56 kilós minimumsúlyt jelent. Franciaországban 30-40 ezer ember küzd anorexiával, többségük nő - állítja a francia egészségügyi minisztérium. Az étkezési rendellenességek másik véglete az elhízás, ami szintén sújtja a franciákat. Minden tizedik francia túlsúlyos. Ezért a problémáért a gyorséttermeket, a mozgás hiányát és a nassolást okolják. (FH)