horoszkóp

Bardot ötödször felel rasszista kijelentései miatt

2008.04.16. 15:57

Ötödször áll a bíróság előtt Brigitte Bardot egykori francia filmsztár a muzulmán közösséget sértő, fajgyűlölő kijelentései miatt. A keddi tárgyaláson már maga a vádat képviselő ügyész is úgy nyilatkozott, hogy a korábbiaknál komolyabb figyelmeztetésben kell részesíteni a 73 éves színésznőt. "Egy kicsit már belefáradtam Bardot asszony ügyeinek vizsgálatába" - közölte a jogász. A hírességnek ezúttal a következő kijelentés miatt kell felenie a bíróság színe előtt: "Elegem van abból, hogy ennek a népességnek az elnyomása alatt kell élni, amely elpusztít minket, elpusztítja az országunkat és a nyakába varrja a szokásait."
A hatvanas évek szexszimbóluma kéthavi felfüggesztett börtönnel és 15 ezer eurós (körülbelül 3.8 millió forintos) büntetéssel számolhat újabb rasszista megnyilvánulásáért. Az ítélethozatal néhány hét múlva várható.
Franciaországban él egyébként Európa legnagyobb muzulmán közössége, mintegy ötmillió muzulmán, ők alkotják az ország lakosságának nyolc százalékát.