Nem térhetnek vissza az amerikai poligámista szektától megmentett gyerekek, legalább is június 5-éig, amikor a következő bírósági meghallgatás lesz  - közölte az AFP szombaton. Egy texasi bíró döntése szerint mind a 416 gyermek védőőrizetben marad. A szekta tulajdonában lévő farmon a gyerekeket  fogvatartóik - akik egyben szüleik is - a zaklatáson túlmenően éheztették, bezárták őket büntetésül, és gyakran verték is őket.

A gyermekeket még április elején mentették ki a hatóságok a birtokról, miután az egyik, ott fogvatartott lány segítséget kért a hatóságoktól. A razzia után több kiskorú nem tudta, vagy nem akarta megmondani biológiai szülei nevét. A bíróság ideiglenesen állami gondozásba helyezte a kicsiket, míg szüleik kilétét DNS vizsgálatokkal fogják kideríteni - írja a Független Hírügynökség.

A többnejűséget gyakorló poligámista közösségben a lányokat a pubertáskorral azonnal beavatták a szexuális életbe, és szexuális kapcsolatra kényszerítettek őket a már több feleséggel rendelkező idősebb szektatagokkal, mint mondták: gyermeknemzés céljából. A fiatal fiúkat pedig úgy nevelték, hogy állandósítsák ezt a gyakorlatot.