horoszkóp

Bochkor pert vesztett

2008.04.30. 09:13

Elvesztette a pert Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea, amelyet a hölgy volt férje indított ellenük – tudtuk meg a hot! című magazinból. „Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga János olyan színben tüntették fel ügyfelemet, mint aki felelős azért, hogy Bochkor Gábor kislánya a Szilvay nevet viselte” – nyilatkozta a hot!-nak dr. Pusztai Attila, az ex-férj ügyvédje. „Az is elhangzott a jogsértő sajtóközleményben, hogy a kislány miatt nem kaphat útlevelet, valamint, hogy a szocpol visszafizetése miatt megnehezíti, hogy a kislány megkaphassa Bochkor nevet” tette hozzá az ügyvéd. A volt férj elmondta, hogy örül az ítéletnek és még az is előfordulhat, hogy kártérítést kér majd a Sláger Rádiótól. A kereskedelmi rádiónál azonban úgy nyilatkoztak, hogy fellebbezést nyújtanak be az ítélet ellen.