Telefonon keresztül vesztette el szüzességét egy tunéziai lány
2008.04.30. 12:27 - willantsch
Egy tunéziai család azt állítja, hogy lányukat egy telefononbeszélgetésen keresztül erőszakolta meg egy férfi – írta meg az upi.com internetes portál. Al Arabiya információi szerint a 30 éves férfi azt mondta, hogy sosem nyúlt hozzá a fiatal lányhoz, de azt bevallotta, hogy hallotta a lány sikolyát, miközben teljesen elmerültek erotikus beszélgetésükben, majd ezután a lány mondta neki, hogy vérzik.
Maha al-Metebaa, a család ügyvédje azt mondta az Al-Qabs kuvaiti lapnak, hogy az ügy körültekintő nyomozást igényel, mert ilyen jellegű vádakra eddig még soha nem volt példa. Az orvosi vizsgálaton megállapították, hogy a 20 éves lány már nem szűz. “Ez mindenképpen közösülésnek számít, de csak verbálisan érintkeztek a felek. Valódi szexuális aktus nem történt, mert nem volt fizikai kontaktus, de mégis megtörténtnek mondható, mivel fizikai nyomai vannak, méghozzá a szüzesség elvesztése.”

Kommentek
2008.04.30 12:34:19xombat.com
kamu
Ilyen nincs.
Vagy ha megis, soha nem fogok Tuneziaba utazni.
Veszelyes.
Mert megeshet hogy koszonok egy helyi nonek es teherbe esik tole.
2008.04.30 12:51:10Cold Blooded
ó bazd meg....felnyúlt magának!!
2008.04.30 12:54:37bierkamp
Mé? Ilyen sokszor előfurdul. A kis 14 évesek nagyon " turkálnak" ám!
2008.04.30 13:28:59gftamas
Hát ehhez aztán tényleg kell körültekintő nyomozás. :) Gratulálok a színvonalhoz. :)
2008.04.30 13:45:51vernarancs
Ez a legjobb esetben is csak maszturbacio. Hol f@szban volt itt kozosules?
2008.04.30 13:58:16Devi
az ostobasagnak nincs hatara...
2008.04.30 14:07:58somask8
A munkahelyi baszogatást akkor már erőszaknak lehet minősíteni?
2008.04.30 14:25:04xombat.com
hat... szeretkezesnek biztosan nem ;)
2008.04.30 14:40:00kovax
igazi műbalhé. szerencsétlen lány szülei biztosan bigott mohamedánok...
2008.04.30 15:19:18Marion ette
Telefonkagyló, vagy egyéb segédeszköz.
Amúgy a lány szülei élnek nemiéletet egyáltalán, ha ilyen vádat hoznak fel?
A lányt vajon hogyan nemzették anno? Postai levelezés útján?
2008.04.30 18:56:29TerepszinűKatica
ilyen nincs :DD ez a középkor bazmeg :DD....
velvet, blik meg a hasonlók... LOL
hihetelen
2008.04.30 23:52:41mókus
velvet és blikk két jó barát, ugyanazt írják
2008.05.01 02:41:42Galamb
A fickót tuti halálra ítélik. Vagy ami még rosszabb: el kell vennie a nőt.
2008.05.01 06:08:13Sue
Ebben a történetben az is számíthat, hogy Tunéziában történt. Nem tudom, hogy ott milyen törvények vannak. Lehet, hogy házasság előtt nőnek nem illik megszegni a szüzességét sőt már akkor férjhez sem mehet? De még mi az, hogy a lány szülei emelnek vádat? Nem az édes kislányuk tette, amit tett? Senki sem kényszerítette őt. Amúgy meg hülye volt, hogy még ezt a szüleivel is kitárgyalta és ilyen nyilvánosságot adott neki...ez nem kínos vagy csak pénzt akar a pasitól?
2008.05.01 10:15:48veronik82
Vannak olyan esetek,ahol nem a közösülés útján szakad fel a szűzhártya,hanem valamilyen segédeszköztől.Aki tanult egy kis orvostudományt,az tudhatja,hogy a női szűzhártya sokféle lehet.Sőt,vannak nők,akik anélkül születnek.Lehet,hogy a telefonkagyló a "hibás"
2008.05.01 12:48:34Bedekó
Amúgy Tunézia relative liberális ország. Ott nem is kötelező a muzulmán vallás.
Tehát a faszit nem fogják kinyírni, meg el sem kell vennie. Ez csak PR. Szerintem Tunézia kezd amerikanizálódni, s igy kezdik.
2008.05.01 13:41:44xombat.com
"A fickót tuti halálra ítélik. Vagy ami még rosszabb: el kell vennie a nőt."
de mivel a tiltott aktus telefonon keresztul tortent, a kivegzest is azon keresztul kell megvalositani :)
2008.05.01 14:14:17Hk
Ha annyira ellenére lett volna a leányzónak, akkor egyszerűen kinyomta volna a telefont.
Szerintem :-)