Az amerikaiak és a britek mellett a magyarok világelsők a hétfői munkakezdéstől való rettegésben - ez derült ki a Monster internetes állásközvetítő felméréséből, amelyet hétfőn ismertettek a francia napilapok. Az amerikai és az európai kontinens országaiban több, mint 24 ezer személy megkérdezésével készült felmérés azt mutatja, hogy a nyugati civilizációban élőknek átlagosan fele szenved "hétfőfóbiában". De míg a franciáknak "csak" 52 százaléka alszik azért rosszul hétfőre virradó éjjel, mert retteg a hétkezdéstől, addig az amerikai, a brit és a magyar munkavállalók esetében ez az arány 70 százalékos. A legkevésbé a spanyolok, a norvégok és a dánok tartanak a hétfőtől, köztük csak 30 százalékos a már vasárnap este stresszelők aránya. A tüntetek nagyon különbözőek lehetnek. Van, aki egyszerűen csak rosszkedvű attól, hogy hétfőn munkába kell mennie, ő délelőtt a szokásosnál háromszor több kávét megiszik és délre már vissza is nyeri munkakedvét.

Van, aki viszont már vasárnap délután elkezd szorongani és ezért mániákusan próbálja magát lefoglalni vasalással, cipőpucolással vagy nassolással, másnap reggel pedig hosszan készülődik lelkileg is a váltásra, arra, hogy a hétvégi nyugalomból át tudjon lépni a heti hajszába - írta az MTI. Van, aki viszont csak azért nem bír elindulni hétfőn munkába, mert azt gondolja, hogy hétvégén tud csak igazán élni. Péntek este bulizik, szombaton sportol, kiállításra megy, bevásárol, aztán beül egy moziba, amelyet éttermi vacsora és újabb bulizás követ. Vasárnap az aktív kikapcsolódásé uszodában vagy kirándulással, amelyet kiadós ebéd követ. Ezután este megpróbál korán ágyba bújni, de elaludni már nem tud, hétfőn fáradtan ébred, fájnak az izmai, ezért gyógyszerrel és erős kávéval kezdi a hetet, és úgy érzi, egyáltalán nem fog az agya. Az empatikus fajta viszont egyszerűen csak együttérez rosszkedvű kollegáival, és már előre retteg attól, hogy neki kell hétfőn a többieket felráznia.