Hulk Hogan fiát, Nick Bollea-t nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték 5 éves próbaidővel, miután tavaly augusztusban autóbalesetet okozott, amiben súlyosan megsérült a mellette ülő barátja is. John Graziano jelenleg is kómában van és valószínűleg élete végéig ápolásra szorul. „Sosem leszek képes elmondani mennyire sajnálom a történteket” mondta Nick Bollea a tárgyaláson, miután bocsánatot kért barátja családjától. Azt is bejelentette, hogy állni fogja Graziano orvosi kezelésének költségeit, írja a Daily Mail. A próbaidő mellett a bíróság három évre bevonta a 17 éves fiú jogosítványát, illetve kiszabott rá 500 óra közmunkát. Bollea első közösségi munkájaként a Natoional Wave and Freedom alapítvány által létrehozott „J&J alap” számára fog pénzt gyűjteni, amely többek között John Graziano családját is támogatja.