Jessica Alba testvére arra tett célzásokat, hogy az újdonsült pár második esküvőjüket tervezgetik, méghozzá még ebben az évben, írta meg a starpulse.com. Az első menyegzőt teljesen titokban tartották meg, így a következőt szeretnék megünnepelni a családdal és a barátaikkal. A jelenleg állapotos Alba és párja, Cash Warren hétfőn mondták ki a boldogító igent a beverly hillsi bíróságon zárt ajtók mögött, mindössze negyven perccel azután, hogy kérvényezték házasságukat. Állítólag a pár nagyon elszánt volt, hogy titokban keljenek egybe, és nem hívtak meg senkit a ceremóniára, még a közvetlen rokonokat sem.

Még a szexi színésznő édesapja sem volt meghívva a villámesküvőre, de ennek ellenére határozottan állította, hogy rendkívül boldog, hogy lánya férjhez ment. „Szerintem ez nagyon jó lesz a lányomnak. Ő gyönyörű, én meg az apja vagyok és mindig mellette állok, bármi történjék is” – nyilatkozta az édesapa a Latina magazinnak. Alba testvére John azt mondta az E! News nevű lapnak, hogy nagyon meglepte a titkos esküvő, mert úgy tudta, hogy a későbbiekben nagy ceremóniát akart a pár. „Egyelőre nem tudok semmit a részletekről.” A fiatal pár decemberben jelentették be eljegyzésüket nem sokkal azután, hogy a színésznő beismerte, hogy gyereket vár.