Patrick Swayze nem adja fel: a rák által meggyötört színész mindenképp csatát akar nyerni a végzetes betegséggel szemben. A Ghost sztárjánál ez év elején diagnosztizálták a hasnyálmirigyrákot, márciusra pedig már el is készítette a végrendeletét. Azóta is minden erejével küzd. A Stanford University Medical Centerben kapott gyógykezelés után szigorúan betartja az előírt diétát is, ami állítása szerint sokat segít neki a gyógyulásban - írja a Female First. “Az életösztöneim működnek, és úgy érzem, megnyertem a csatát” – jelentette ki a színész. A szakemberek szerint ugyan az ilyen tipusú rákban szenvedő betegnek mindössze 3 százalék esélye van arra, hogy a diagnosztizálásától számított 5 évnél hosszabb ideig éljen, Swayze szerint a gyógykezelés igazán jól működik.