A sorozatszínész elmondta a Borsnak, hogy mivel annakidején nem volt ideje elmenni a nászútra - mert neje állapotos volt -, most bepótolja. Mivel az egyéves évfordulójuk is közeledik, egy nagy buliba is meginvitálja barátait, hogy ezt együtt ünnepeljék meg. Németh idén úgy döntött, hogy erre a legmegfelelőbb hely a Citadella lesz. „Minden ismerősünket, aki ott volt az esküvőn, szeretnék újra megvendégelni és együtt felidézni a csodálatos pillanatot.Természetesen a meglepetések tömkelegével készülők – árulta el a lapnak."

Németh utónászútja formabontó lesz, ugyanis nem kettesben tölti majd nejével, hanem kisfiukat, Lócit is magukkal viszik. A színész reméli, hogy fia élvezni fogja a nyaralást, a tenger és a homokot Krétán. Miután befejezik a görögországi nyaralását, egyből Horvátországban utaznak folytatni a kikapcsolódási sorozatot. Azonban ez az utazás már nagyobb családi körben fog megvalósulni, ugyanis nemcsak a hárman, hanem a nagyszülőkkel együtt töltik majd az időt.