Rendkívüli incidens zavarta meg a berlini Tussaud-panoptikum hivatalos megnyitóját szombaton: az egyik legelső látogató ugyanis letépte Hitler fejét. A náci vezér panoptikumi elhelyezése már előzetesen óriási vitát váltott ki a német fővárosban. Elsősorban politikusok, továbbá a Németországi Zsidók Központi Tanácsa tiltakoztak az ellen, hogy Hitler viaszfiguráját is kiállítsák a panoptikumban, a tulajdonos Merlin Entertainments Group azonban ragaszkodott az eredeti elgondoláshoz. Végül kompromisszumos megoldás született: a náci vezér viaszfigurája mellett egy, a fasizmus és Adolf Hitler történelmi bűncselekményeit részletesen ecsetelő táblát helyeztek el. Ezen kívül a látogatók számára megtiltották, hogy Hitler viaszfiguráját megérintsék, illetve fényképezzék azt, miközben az összes többi  figura érintése, illetve fényképezése engedélyezett. Az óvintézkedések és a biztonsági rendszabályok viszont egy berlini férfi egyszerűen letörte a Hitlert berlini bunkerében, egy íróasztal mellett ábrázolt viaszfigura fejét. Egy másik látogató sikertelenül igyekezett megakadályozni őt ebben, s eközben dulakodásra is sor került. A panoptikum illetékesei azonnal riasztották a rendőrséget, s a férfit még a múzeumban őrizetbe vették. A 41 éves tettes ellen vádat emelnek.  Az első értesülések szerint cselekedetével tiltakozni kívánt amiatt, hogy Adolf Hitlert is kiállították a panoptikumban. Az MTI korábbi információi szerint egy viaszfigura elkészítése legkevesebb 200 ezer euróba kerül. (MTI)