Kutya-örökbefogadónapot tart a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány július 12-én, szombaton 9 és 12 óra között a kőbányai Happy Dog Kutyaiskolában (X. kerület, Hangár utca 2.). A közel száz kutyát 16 állatvédő szervezet kínálja a leendő állatszerető gazdiknak. Az érdeklődők nemcsak német juhászkutyák, hanem boxerek, spitzek, rottweilerek és sok keverék kutya közül választhatnak.

Mindezt azért szervezi a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány, mert tarthatatlan állapotba kerültek az állatotthonok és menhelyek. "Soha ennyi kóbor kutya nem volt még, mint jelenleg. A teltház miatt pedig egyre több kutyát kell elaltatni" - mondta a távirati irodának Kovács Violetta, a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány elnöke.

Az örökbefogadó nap azonban nem arról szól, hogy mindenáron túl akarnak adni az állatokon: szerető, gondos gazdikat keresnek, akiket kifaggatnak például arról, hogy hová, milyen körülmények közé kerül a négylábú, hiszen egy német juhászkutya nem érezné jól magát a kilencedik emeleti lakásban. "A katasztrofális helyzet ellenére azt javaslom, hogy csak az fogadjon örökbe kutyát, aki tisztában van vele, hogy ez milyen felelősséggel és mekkora kiadásokkal jár" - fogalmazott Kovács Violetta.