horoszkóp

Házimacska nevel egy pandabocsot

2008.07.10. 07:34

Egy közönséges házimacska fogadta örökbe azt a pandabocsot, amely nemrég született az egyik amszterdami állatkertben - adta hírül az AFP csütörtökön. A veszélyeztetett vörös panda bébinek volt egy testvére is, de neki már későn jött a segítség. A veszélyeztetett állatfajok listáján előkelő helyet elfoglaló panda szaporításával számos állatkertben kísérleteznek, több-kevesebb sikerrel. Az amszterdami parkban nagyon megörültek, amikor világra jött a két kicsi vörös panda. Eleinte úgy tűnt, hogy minden rendben van, de aztán másnap a gondozók észrevették, hogy a bocsok anyja nem törődik a kicsikkel.

Az állatkert egyik munkatársának macskája közben saját kölyköket hozott a világra, így a gazdi felajánlotta, hogy próbálják a pandákat a cica gondjaira bízni. Ez végül eredménnyel járt: a macska szoptatni kezdte az elárvult pandákat is. Csakhogy egyiküknek már ez is késő volt, elpusztult, a másik viszont - egyelőre úgy tűnik - jól van. Az állatkert szerint nagyon fontos lenne, hogy különösen az első hetekben megfelelő táplálékhoz jusson a kis panda, így később át lehet térni a mesterséges etetésre. A vörös panda, vagy más néven vörös macskamedve eredeti élőhelye a Himalája vidéke.(FH)