Alapjában nem annyira izgi hír, hogy a színésznő és Michael Bublé kanadai énekes szombaton bejelentette, hogy véget ért hároméves kapcsolatuk - írta a People. Az IDontLikeYouInThatWay pletykablog azonban sokkal érdekesebb elmélettel állt elő: szerinte a szakítás azért történt, mert Anne Hathaway - aki két hete úgy rúgta ki sikkasztás miatt letartóztatott pasiját, hogy még a közös kutyájukat is otthagyta - most újra szingli, és így már semmi sem állhat kettejük szerelme közé. Hathawayről ugyanis már pár éve keringenek olyan pletykák, amik szerint igazából a lányokhoz vonzódik, a New York Post  pletykamagazinja, a PageSix pedig 2007 elején összehozta őket Blunttal: állítólag a Devil Wears Prada című közös filmjük forgatása alatt kollegiális kapcsolatnál jóval szorosabb viszonyba bonyolódtak, sőt együtt is laktak.

Blunt és Bublé 2005-ben, az énekes egyik koncertje után ismerkedett meg, nem sokkal később össze is költöztek Vancouverben. Mint azonban idén áprilisban az énekes már elejtette, karrierjük miatt kevés idejük jut egymásra, állítólag ez vezetett a szakításhoz.

Bublé szerint senki nem fogja úgy szeretni, ahogy ő