A színésznek el kellett adnia kaliforniai birtokát - ahol válófélben lévő nejével, Alyce Faye Eichelbergerrel éltek -, és bár 28 millió dollár (kicsit több mint négymilliárd forint) volt a kikiáltási ára, végül csak 16 és fél milliót (2,3 milliárdot) kapott érte. A Santa Barbara mellett lévő, hegyvidéki panorámás ingatlan iránt nem is igazán volt érdeklődés - írja a FemaleFirst. A válási dokumentumok szerint Cleese-nek egy 1,2 millió fontos (345 és fél millió forintos) New York-i és egy 2,5 millió fontos (720 millió forintos) londoni lakásba kerül majd a válás pszichoterapeuta nejétől, aki ezek mellett évi 900 ezer fontot (260 millió forintot) követel tőle, valamint 1992-ig visszamenőleg minden bevételének a felét. 

Mint Cleese korábban megjegyezte, "drága buli lesz, de az utolsó fillérig megéri", de azért próbálja menteni a menthetőt: most épp azt szeretné bizonyítani, hogy neje a kiemelkedően jó 2007-es évére alapozza pénzügyi követeléseit, pedig az csak véletlenül volt ilyen erős. Tavaly a színész 750 ezer fontot nyert egy ingatlaneladáson, és a Shrek szinkronjával is jó sokat keresett.

 

Basil Fawlty a válásról