Verne Troyer, a Mini Me szerepében elhíresült 81 centis színész elpanaszolta a Digitalspy-nak, hogy a házipornóját kiszivárogtató exnője nem hajlandó kiköltözni a házából. A pár már június közepén szakított, pár héttel ezután került fel a netre a csókolózós filmrészlet, az excsaj, Ranae Shrider pedig mindent el is mesélt a lapoknak, ami a filmen még nem volt látható. Már ekkor is említette, hogy még mindig az exnél lakik - bár mindketten a ház két külön végében -, akinek viszont most már annyira elege van a helyzetből, hogy már az is megfordult a fejében, hatósági úton távolíttatja el a nőt, mert - mint a lap idézte -, "csak még nehezebb, hogy nehogy megfojtsam". Bár a film előkerülésekor Shrider azt állította, hogy azt valaki ellophatta a házból, Troyer szerint nem ártatlan a nyilvánosságra kerülésben: "Június közepén szakítottam vele, úgyhogy kell legyen valami köze ehhez. Nyilván ekkor határozta el, hogy eladja a szalagot. Erősen kétlem, hogy azért tette volna, hogy ezzel visszaszerezzen". "