A 2007. évi Anna-bál szépe, Tóth Katinka Anna kocsikázásával kezdődnek meg ma este fél hatkor a 183. Anna-bál programjai Balatonfüreden.
Több újdonsággal is szolgál az idei bál. A nyitórendezvényt és a díjátadást például nem az Anna Grand Hotelben, hanem annak udvarán tartják, több óriáskivetítő is lesz, hogy a benti eseményeket minél többen kísérhessék figyelemmel. Emellett Anna nevű színésznők előadását élvezheti a közönség.

Már délután öt órától térzene fogadja a vendégeket, a nyitótánc, a palotás pedig fél nyolckor lesz - mondta egy korábbi sajtótájékoztatón Bóka István a város polgármestere. A program idén egy érdekességet is tartogat, tizenegy órakor kezdetét veszi az Éjféli Anna-idézés. Ebben Anna nevű színésznők zenés irodalmi játékát láthatja a közönség. Fellép Kubik Anna, Götz Anna és Ráckevei Anna is.

Idén is élőben közvetíti a Duna Televízió a bált, öt kontinens magyarsága kísérheti így figyelemmel a rendezvényt. A Duna Televízió elnöke azt mondta, tanultak a tavalyi hibákból, jobb lesz az idei közvetítés, több mindent megmutatnak majd.

Az első Anna bált 1825 július 26-án rendezte meg a Horváth-házban Szentgyörgyi Horváth Fülöp lányának, Anna-Krisztinának tiszteletére.