Tizenhat transzvesztitát vettek őrizetbe a malajziai hatóságok, amiért részt vettek egy szépségversenyen - közölte vasárnap a New Sunday Times. A lap szerint az illetőket a Miss Universe Asia 2008 versenyen tartóztatták le az ország északkeleti részén fekvő Kelantan tartományban.

Mohamad Abdul Aziz, a tartomány egyik rendőrségi elöljárója szerint a 16 letartóztatott 20 és 30 év közötti fiatal, akik közül néhányan tradicionális malajziai viseletben, míg mások estélyi ruhában jelentek meg a rendezvényen. A probléma csak az volt, hogy férfi létükre női öltözetekben.

A tisztviselő szerint további ötven transzvesztita, akik szintén szerettek volna részt venni a megmérettetésen, végül elmenekült a letartóztatás elől. Az illetékes szerint az őrizetbe vettek vétettek az iszlám sarija ellen, amikor "úgy öltözködtek és viselkedtek, mint a nők". Mint mondta, ha bűnösnek találják őket, akár hathónapos elzárást is kaphatnak.

Kelantan egyébként az ország leginkább konzervatívnak tartott tartományának számít, amelynek népessége elsősorban maláj muzulmánokból áll, de jelentős számú kínai és indiai kisebbség is él ott. A helyi elöljárók legutóbb akkor irányították a figyelmet a tartományra, amikor megtiltották a muzulmán nőknek, hogy fényes rúzst és magas sarkú cipőt viseljenek a munkahelyeiken, korábban pedig rendeletet alkottak arról, hogy a boltokban nem állhatnak egy sorba a női és férfi vásárlók.