Elkötötte anyja kocsiját egy körre egy hétéves kisfiú, míg az asszony aludt, de nem jutott messzire. Beindítania ugyan sikerült a kocsit, el is indult vele, ám mivel nemigen érte le lábaival a pedálokat, pár másodperc után gondjai támadtak, és az önálló autózás 10 méter után véget is ért. Persze nem simán: a gyereknek sikerült kikerülnie pár parkoló kocsit, de csak úgy, hogy felhajtott egy járdára, nekiment egy póznának, majd pedig felborult. A fiúcska nem tudott kiszabadulni, a tűzoltók is csak kivágni tudták, de szerencsére csupán a karja sérült meg.

"Végig az járt az eszemben, hogy mit fog szólni anyu" - mondta a gyerek a The Sun című brit lapnak. Anyu azonban nem örült fia korrekordjának és apuval együtt úgy döntött, pár napra elküldik a rokonokhoz, míg megemésztik a történteket. Azt nem tudni, a rokonoknak van-e kocsijuk - töpreng a The Sun alapján az MTI.