horoszkóp

Több száz kullancs borította testét ébredéskor egy olasz kompon

2008.07.29. 21:20

Egy olasz nő pert indított egy kompot üzemelő társaság ellen, miután első osztályú kabinjában arra ébredt kora hajnalban, hogy több száz kullancs lepte el a testét. "Mindig is voltak kutyáim, így azonnal tudtam, hogy nem egyszerű rovarok", mondta el a 41 éves nő, aki hajnali fél hétkor a karján érzett viszkető érzésre ébredt fel, azután azt látta, hogy tetőtől talpig kullancsok borítják testét. "Több száz volt belőlük", közölte Christina Sassudelli, aki a hétvégén utazott hajóval Szardíniai szigetére.

A La Tirrenia nevű cég által üzemeltetett komp legénysége elvette a nő fertőzött ruháit, de amit cserébe adtak, túlságosan nagy volt rá, panaszkodott a nő. Partra érés után a legénység egyik tagja elkísérte új ruhát vásárolni, de az első osztályú jegyért fizetett összeget nem térítették meg. Sassudelli elmondta: azért indított pert a cég ellen, hogy másnak ne kelljen hasonló rémséget átélnie. A La Tirrenia elmondta, hogy az érintett területet lezárták, és fertőtlenítették, írja az MTI.