A brazil rendőrség letartóztatott egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 400 tehénnel közösült, majd az aktus végeztével leölte őket. Az 53 éves Getulino Ferreira Paraízót a múlt héten tartóztatták le Goiás államban, ahol egy gazda tetten érte birtokán három tehén és egy borjú leölése után.
Paraízo a rendőrségen beismerte tettét, és elmondta, hogy 13 éves korában nemi erőszak áldozata lett, ezért kezdett el állatokkal, köztük lovakkal és szarvasmarhákkal nemi kapcsolatra lépni. Az őt kihallgató rendőrfelügyelő szerint a gyanúsított elmesélte, hogy még kamaszkorában megpróbált összejönni egy prostituálttal, de a találka "nagyon kellemetlen" volt számára.
A felügyelő, aki már egy éve nyomozott a leölt marhák ügyében, kezdetben arra gyanakodott, hogy fekete mágiával kapcsolatos állatáldozatokról van szó. Összesen 400 leölt tehenet találtak meg, amelyeket állítólag mind Paraízo ölt meg négy év alatt. A rendőrség megállapította, hogy a férfi az utóbbi hónapokban már minden alkalommal 3-4 állatot ölt meg, míg korábban alkalmanként csak egyet. Paraízo ellen súlyos anyagi kár okozása címén emeltek vádat, amiért 1-5 évi börtönre ítélhetik.