Albert Györgyiből pasija kihozza a nőt és a kislányt is
2008.08.15. 11:09 - stroke
Albert Györgyi a Bestnek mesélt mostani kapcsolatáról, így azt is megtudtuk, hogy Galsai Dániel lehet, hogy életre szóló választás lesz. ”Egyszer egy görbe este után náluk aludtam, ők az emeleten, én lent a kanapén. Amikor felébredtem, felmentem az akkor jó barátomhoz, leültem az ágya szélére, összenéztünk és megcsókoltuk egymást. Amikor feljött Dani kedvese, összerezzentünk és szó nélkül ültünk. Nem vette észre, de ettől még nem érzetem jól magam az eset után” – mondta Albert, aki valószínűleg nem gondolt bele, milyen érzés lehet Galsai volt kedvesének a Bestből megtudni az első csókjuk történetét.

Hogy tovább kínozza az olvasókat, azt is hozzátette, hogy úgy látja az ő túlzott kompromisszumkészsége miatt futott zátonyra az össze eddigi házassága. „Dani kihozza belőlem a nőt, a kislányt és a romantikus énemet. Ki merem mondani, hogy igazán szerelmes vagyok” - mondta, majd hozzátette már többször megkérték egymás kezét. A gyűrűt állítólag Galsai fogja megvenni Albert csak annyit tud,k fehérarany lesz. Az esküvőt nem tervezik nagyszabásúra, csak ketten lesznek és a tanúk. A műsorvezető kijelentette, hogy ő egy krémszínű koktélruhában, Galsai pedig vajszínű zakóban akarja kimondani a boldogító igent. „És mindketten mezítláb leszünk!” – gazdagította ezzel az apró részlettel a megnyilatkozását Albert Györgyi.

Kommentek
2008.08.15 11:57:20Házigizda
Efai
Lehet, hogy van igaz szerelem, de igen kicsi az esély rá, hogy + is találjuk.:-(
2008.08.15 11:58:31Házigizda
Mutika
Te kis pajzán.:-D
2008.08.15 11:58:46Cucli
gézengúz,nanáááá:)))) a politikusok mindenképpen:DDD
2008.08.15 12:00:34Házigizda
Cucli
Úgy látom, nem szereted a politikát te sem.
Miért? Túl hazug, túl béna, vagy pedig túl alkalmatlan? Szted melyik??:-)
2008.08.15 12:01:05efai
Házigizda: vicceltem:)
Pláne a Györgyike igaz szerelmében nem hiszek, vagyis inkább azt hiszem hogy még mindig a Máté Gáborért van oda és az újabb esküvőkkel is csak neki akarja megmutatni hogy ő milyen kelendő
2008.08.15 12:06:22Cucli
Gizda, nem mennék bele a politika jellemzésébe,mert örökre kitaltanának...
2008.08.15 12:07:32Házigizda
efai
Én arra lennék kiváncsi, hogy ez most tényleg ilyen problémás Györgyi néninek, vagy van benne 1 kis "színészkedés" is?:-)
2008.08.15 12:08:23ózon
Nem tisza a kép, Galsain csak zakó lesz?
2008.08.15 12:09:28mutika
elremegnek ezek ketten.. De azért érdekes a Dani jobbos a Györgyi meg teljesen ballib jól ellesznek még igy is
2008.08.15 12:10:36Házigizda
Cucli
Gondoltam, hogy vmi ilyesmit fogsz mondani, hiszen 10-ből 10 ember így van vele. Nem szereti annyira, hogy beszélni sem akar róla. Nos tényleg ez van. Az egész politika elég szomorú, úgy, ahogy van.
2008.08.15 12:11:01gézengúz
Legalább lesz miért verekedni.
2008.08.15 12:12:04Féreg
belölem ezek a hírek, egy tömeggyilkost hoznak ki.
érdekes.
2008.08.15 12:12:49mutika
gézengúz. szerintem is
2008.08.15 12:13:16tomsawyer
A dajcs nem buzi...vagy jól kompenzálja:DD
Efai-val egyetértek...még mindig a Máté Gáborért van oda...
2008.08.15 12:13:26mutika
Féreg ! ha igy lenne nem sokan élnének má itt
2008.08.15 12:13:37Cucli
Gizda, politikatudományos szakon vagyok, úgyhogy tudnák róla beszélni,szoktam is, csak itt nem akarok...
Féreg,
hol laksz? csak hogy tuggyam, kell-e félnem...:)))
2008.08.15 12:13:54tomsawyer
A dajcs is megverte?
2008.08.15 12:14:43mutika
dDeutsch is megcseszte inkább
2008.08.15 12:14:43Cucli
miért vagytok olyan biztosak benne, hogy nem buzi??? akkor a fülbevaló??
vagy "biztos" forrásból tudjátok?:))))
2008.08.15 12:15:26Cucli
tudnák helyett tudnékot akartam írni, még mielőtt legyökerez valaki...
2008.08.15 12:17:47tomsawyer
A fülbevaló esetében az a lényeg melyik fülben van. Ha a balban akkor hetero, ha a jobban akkor buzi...asszem
2008.08.15 12:17:51efai
A dajcsnak van egy csomó gyereke, meg volt egy csomó felesége, én nem hiszem hogy buzi, vagyis "buzi", csak más értelemben:)
2008.08.15 12:18:08tomsawyer
Miket tudok:DDD
2008.08.15 12:18:57mutika
tom :igy igaz
2008.08.15 12:18:59Cucli
sztem neki a jobban van,nem?:)))
efai, hány olyan homóról hallani,akinke családja van...
na de nem kötöszködöm...legyen nektek igazatok
2008.08.15 12:20:07ózon
Nem minden pasi buzi, akinek fülbevalója van. Ismerek olyat, akinek mind a kettőben van, s mégis normális hetero pasas.
2008.08.15 12:20:23mutika
Cucli !! Te mindenáron buzinak látod Deutsch -t csak ezért van
2008.08.15 12:20:35Házigizda
Cucli
Szereted a politikát tanulni?
2008.08.15 12:22:06Cucli
mutika,nem! én minden politikust buzinak látok:))))
Gizda, különben nem választottam volna ezt a szakot:)))
2008.08.15 12:22:23tomsawyer
egyébként tényleg "buzi"
a dajcs...na jó Deutsch
:DD
2008.08.15 12:22:45efai
Cucli: dehát ennyi házasság, meg nőügy és 3 vagy 4 gyerek, ez túl sok fáradtásg arra hogy álcázza a buziságát, nem?
2008.08.15 12:23:04mutika
de már az is lehet hogy buzi , mert má annyi van belőlük ,hogy csuda.. ha a férfiak is egymást fogják szeretni . mi lesz velünk?? ha??
2008.08.15 12:23:41Cucli
efai, a pártban ő ezt a szerepet kapta...
2008.08.15 12:24:57efai
hát igen, mindent a pártért:)
2008.08.15 12:26:47tomsawyer
...csoda hogy él. Ennyit rakkolni azon, hogy ne tűnjön buzinak...:DD Kurvára fárasztó lehet minden nőt megdönteni, kétévente nősülni, gyereket csinálni, vazze, nem irigylem...
2008.08.15 12:27:23Cucli
mutika, mesterséges megtermékenyítés;)
2008.08.15 12:28:46Kolompár Winettou
lerágott csont
2008.08.15 12:32:55tomsawyer
Mi a lerágott csont? Györgyusz?
Meg az ő boldogsága?
2008.08.15 12:35:15Féreg
szerintem is buzi, ráadásul cigány is.
mit mondjak még hogy tudjatok róla beszélni?
2008.08.15 12:36:35tomsawyer
kösz, hogy generálod a vitát
2008.08.15 12:37:24Cucli
köszönjük, emese
2008.08.15 12:39:19Johnny Favorite
Ki a faszom ez a galsai?
2008.08.15 12:41:05efai
Johnny: nagyon új vagy a témában, nehéz lesz utolérni minket:)
2008.08.15 12:45:10Johnny Favorite
kösz a segítséget....de féregtől csak annyit tudtam meg hogy buzi és cigó....hogy többet megtudjak én én azt mondom, hogy lehet hogy biblák is.....de a neve alapján szerintem biztos hogy piréz
2008.08.15 12:49:08énis
Johnny Favorite : :-D
2008.08.15 12:50:07gastro, missing in action
szerintem meg ez a Galsai a buzi, és ez egy ugyanolyan álházasság lesz, mint a Stahlé a férjével....az is hótmeleg..
2008.08.15 12:51:19Devi
sokba lesz a velvet-eseknek a gyomormutetem, mert minden nap tudnak olyat irni amitol gellert kap a belesem...
2008.08.15 12:54:43Féreg
efelett elsiklottam.
És mindketten mezítláb leszünk!” – gazdagította ezzel az apró részlettel a megnyilatkozását Albert Györgyi
remélem az eseményen részt vesz pár jancsiszög is
2008.08.15 12:56:24tomsawyer
Gastro!
Ezt kommunikálom már fél órája...Na!
Az egész csak cirkusz, kamu.
Nem lesz házasság, csak azt akarja, hogy foglalkozzanak vele a médiában, ha mégis akkor az lesz amit írsz...
2008.08.15 12:56:26gastro, missing in action
..És mindketten mezítláb leszünk!” – gazdagította ezzel az apró részlettel a megnyilatkozását Albert Györgyi, amikor a tüzes vaslapon tartandó esküvőjéről kérdeztük!
2008.08.15 12:57:08Johnny Favorite
Ja és már értem a mezitlábas esküvőt is!!
Ez egy Ősi piréz népszokás!
És a lagzi végén kockára szeletelt rozmártejet feldobnak szélben! Ez egy fajta termékenységi szertartás...érdemes lenne közvetíteni ....ritkán látni ilyet!
2008.08.15 12:57:32gastro, missing in action
...az is jó volt, mikor arról cikkeztek, hogy a Friderikusz elveszi a Stahlt...muhhhahaha
2008.08.15 12:57:44gonzi
végigolvasva a kommenteket, totál ledöbbentem, h mennyi gyökér van még életben
egyszerűen hihetetlen
2008.08.15 12:57:50tomsawyer
De mi a sz@rért kell mezítláb lenni?
Hippi esküvő lesz?
De akkor nem koktélrucit köll felvenni, hanem trapézgatyót, meg ilyenek...
2008.08.15 12:58:59tomsawyer
Gonzi! Te minket gyökérezel?
2008.08.15 13:03:33Toyota
aham és legközelebb azt olvassuk, hogy jaj mégiscsak sikerült teherbe esnie, 58 kaparás után mert csodák még vannak és ő annyira de annyira megérdemli. agybeteg az a nő, elitta a maradék eszét is.
2008.08.15 13:05:19Devi
Johnny :-DDDDD
amugy azert lesznek mezitlab, mert reszegen hazafele akkor nem hagyjak el a cipoiket...
2008.08.15 13:07:25Cucli
naugye,hogy nekem van igazam, és mindenki buzi:))))))
2008.08.15 13:08:15Johnny Favorite
Hja én is tovább lendülnék az eskem-beskemen.
Mert azt az orgiát...amit pár üvegbor és néhány levél antidepresszánssal megspékelnek annak biztos lesz valami hozadéka...ha más nem akkor örökbe fogadnak egy libanoni kisfiút.....nem hiába.. kell majd a szüretkor a dolgos kéz, hogy legyen mit tovább inni
2008.08.15 13:09:17haopepe
brroooáááff
2008.08.15 13:14:00Cucli
de akkor már miért nme valami színes ruhában esküdnek? azon nem látszana annyira a hányásfolt...
2008.08.15 13:14:41tomsawyer
Most olvastam: Kiderült hogy a pasi barátnője, később felesége az a Györgyi legjobb barátnője is egyben...Vazze ehhez gyomor kell...Szóval a legjobb barátnőjének a pasiját csókolgatta, aki később a férje lett a csajnak, Na, persze erről most értesül a csaj...Oszt Györgyusz izgul, hogy rámegy a barátság...
Hát van rá oka
2008.08.15 13:15:30tomsawyer
Nem hiszem el...
2008.08.15 13:18:43Johnny Favorite
Na végezetül:
Adjon már valamelyik tv/újság munkát ennek a szerencsétlennek basszameg mert addig fog esüvőzni-szétköltözni-terhesnek lenni-majd elvetélni..s majd kibékülni, hogy egy szemvillanás alatt gáspár saga után ez lesz a valóság-show-k következő generációja!
2008.08.15 13:18:53mariska
a faszér kell ennek állandóan házasodni..kinek képzeli magát?? liv téjlornak? és h szét van csúszva..hülye aki elveszi, olvasna utána, h milyen nő ez..
2008.08.15 13:19:52Cucli
tom, ezt hol olvastad???
sztem gy akkor annyira be volt baszva, hogy azt sem tudja kit csókol...lehet a barátnőjét akarta...
2008.08.15 13:20:07Féreg
te inkább Polly néni miatt aggódj Tom.
gondolj már bele... albert györgyi barátnője...
ki a túrót érdekel, egy kaptafa az egész gang.
2008.08.15 13:22:58tomsawyer
Vazze a sztorionline-on...ottan olvastam...állítólag a reggeliben vagy valami sz@r műsorban nyilatkozta...most be van sz@rva hogy vége a barátságnak...de akkor mi a f@szért mondta el?
Kussolt volna inkább...
Mért kell mindenkivel megosztani, hogy hogyan smárolt először a meleg csákóval?
2008.08.15 13:23:10Johnny Favorite
2008.08.15 13:19:52 Cucli
...vagy a közös Ó-német juhász kutyától akart búcsut venni egy csókkal csak félre csúszott!
2008.08.15 13:24:05tomsawyer
Ez tényleg ennyire húgyagyú?
2008.08.15 13:25:39tomsawyer
De ki a f@szom az a Polly néni? He? Féreg, az meg ki?
2008.08.15 13:25:56Devi
:-DDDDD
nem hugyagyu... csak hugy.
2008.08.15 13:26:53Féreg
Tom te műveletlen: a nagynénikéd :)
2008.08.15 13:28:37tomsawyer
Ja, vazze, alzheimer-kórom van..elfelejtkeztem Polly ángyomról...:D
2008.08.15 13:29:24Cucli
Johnny, tőle az sem lenne meglepetés:))))
2008.08.15 13:29:29tomsawyer
Amúgy a BEST magazinban tálalt ki...Ottan nyilatkozta...De minek?
2008.08.15 13:31:31tomsawyer
És a legjobb: Egy hete még nem tudta szerelmes-e...De most feszt az...
Megvilágosodott, mint Sziddharta Gautama (Alias Buddha)
2008.08.15 13:32:01Cucli
azért nyilatkozta,hogy most így pénteken mi itt csámcsogjunk rajta, és munka helyett nevetgéljünk;))
2008.08.15 13:32:41Johnny Favorite
Jut eszembe láttam vele egy beszélgetést ahol arról kesergett hogy volt egy lehetősége...hogy londonban tudna dolgozni....hát néztem is nem villan-e fel egy bankszámla szám, hogy anyagilag támogassam a projektet... nekem 10 fontot megért volna hogy ez a pusztulat a brit pógárokat zsibassza
2008.08.15 13:36:16Devi
Johnny azert nem volt szamlaszam, mert akkor mar kint lenne! ;-)
itthon sokaknak sokkal tobbet megerne ha kitakarodna...
2008.08.15 13:37:00Cucli
sztem meg akkor tuti maradt volna, merthogy mennyien szeretik,és támogatják...:)))
2008.08.15 13:39:01gejzukacskaaaa
Itt már csak az a kérdés, hogy Györgyi kiborulását, hogy tolerálja majd, mikor előveszi a nyavaja. Mert akkor kell igazán mellette állnia.
2008.08.15 13:44:32Johnny Favorite
Remélem sikerült felvillantanom mily nagyon szeretem ezt a embrioid-ot!
Nagyon várom már a terhességével kapcsolatos híreket, amikor is a BESZT magazin megírja, hogy tulképpen nem is embergyereket vár, hanem a galsait (még mindig nemtudom ki az ...de hogy látáskárosult az biztos) egy hóbagoly csemete érkezése örvendeztetné meg a legjobban így, úgy döntöttek, hogy két izzó sün megszülése után vállalnak egy hóbaglyot is!
2008.08.15 13:48:04Devi
:-DDDDDDDDDDDD
most mar nagyon rohogok, sajnos vizualis tipus vagyok
2008.08.15 13:49:40Cucli
gondolod, hogy egy hóbagoly megérdemli őt anyának? (a másik félnótást én sem ismerem)
mert én nem bíznám rá...
2008.08.15 14:02:24fatál natál
Ettől a nőtől elhányom magam. Undorító korcs!
2008.08.15 14:04:11Johnny Favorite
2008.08.15 13:49:40 Cucli
Nem gondolom!
De mégis csak kényelmesebb a teleshop-ból vásárolt masszázsfotelból lejárt szavatoságú párizsit tömögetni a hóbagoly kis csőrébe, mint ha embergyereknek ugyanezen fotel alól előbányászni a csecs-bimbaját és rendesen megszoptatni...(persze boros-tejjel)
2008.08.15 14:13:15mutika
a Galsai Dániel= politikai újságiró, valamikori Pannon rádióban dolgozott.. Egyébként nagyon okos és jó fej is , nem buzi, ismerem őt van 1 gyönyörü gyereke , csak sajnos sokat néz a pohár fenekére és most 1 másik dimenzióban él,
2008.08.15 14:22:24Cucli
Johnny, ebben igazad van:)
mutika, köszi az infót,már mindent értek...
2008.08.15 14:27:14mutika
a volt felesége nagyon szép nő , nem birta a piálását és azt h évek óta munkanélkül van
2008.08.15 14:46:01vernarancs
En birom a pialast, akkor en nem valok el...
2008.08.15 15:14:05puntschu
Aztán van-e ennek a Galsai Dánielnek jó nagy borospincéje, ha netán megszomjazik a kisleány?
2008.08.15 15:22:39kihanemén
albert györgyi szarjon sünt. vagy vodkásüveget. keresztbe...
2008.08.15 16:49:49mutika
borospince még nincs ,de még lehet
2008.08.15 16:51:24tomsawyer
és régóta kezelik zöld hályoggal?
2008.08.15 16:53:10mutika
szerintem szürke
2008.08.15 16:56:27tomsawyer
a zöld vagy a szürke a súlyosabb? Mindegy...Lehet, hogy lobotómián esett át, a homloklebenyt teljesen eltávolították...
2008.08.15 17:00:46mutika
a zöld veszélyesebb , a szürke eltávolitható és remekül gyógyitható. lehet Daninak kéne 1 beutaló?
2008.08.15 17:02:55tomsawyer
intézze már el neki valaki...vagy vigyék el kényszerzubbonyban...ha én teljesen el lennék keseredve, mer lefalcolt az asszony a gyerekkel, meg iszogatok is no akkor se az albert györgyivel kezdenék...könyörgöm ennél nincs lentebb...ennyire nem lehet valaki igénytelen
2008.08.15 17:04:20mutika
hidd el én is értetlnül állok ez az eset előtt