Pataky Bea szeretőt tart
2008.09.19. 10:45 - nef
Nem sokáig siratta tönkrement házasságát az Edda frontemberének felesége. Az Esti Frizbi felvételén a tizennégy kilótól megszabadult Pataky Bea bevallotta, hogy amióta különváltak útjaik Attilával, már volt férfival.
"Mondhatjuk, hogy alakulóban van a kapcsolat, de még nem nevezhetõ komolynak. Épp ezért titkos az illetõ kiléte. A fiamnak, Acsának még nem mutattam be, de nehéz is lenne, mert még nem tudja, hogy már nem vagyunk együtt az apjával."
A nõ ugyanis úgy véli, hogy nem szabad a gyerekben azzal törést okozni azzal, hogy elmagyarázzák neki, mi történt, ezért úgy próbálják alakítani az életüket, hogy Acsának ne tûnjön fel semmi. Ez pedig annyira nem is nehéz, hiszen az énekes turnéidõszakban is alig volt otthon.
Pataky Attila - aki ezidáig mit sem tudott az új fejleményekrõl - megnyugodott, hogy válófélben lévõ felesége végre bepasizott, igazságtalannak tartotta volna, ha pont õ nem találja meg a párját. A Borsnak elmesélte, hogy Beát csodálatos nõnek tartja, és reméli, hogy megtalálja a boldogságot az új férfi mellett. Mindeközben természetesen számára is Acsa a legfontosabb. A Napi Ásznak adott interjúban pedig úgy fogalmazott, hogy a puding próbája az evés, ezért helyesnek tartja, hogy elõször csak ismerkednek, mielõtt közelebb kerülnének egymáshoz, annak pedig örül, hogy most már más is megtapasztalhatja azt a csodát, amire az exneje képes.

Kommentek
2008.09.19 11:33:44Annipanni
Baaaa
2008.09.19 11:39:06Johnny Favorite
Bepasizott?
Amennyiben így hívják azt hogy az állatkertből örökbe fogadott egy küllemben súlyban hozzá passzoló örvös medvét....akkor valóban bepasizott :)
2008.09.19 12:00:10mutika
nagyon is jól teszi , csak pasizzon!!! igaza van !!!!
2008.09.19 12:11:24másutt
en azert vigyaznek ezzel a gyereknek nem elmondassal.
az en szuleim is hasonszoruek voltak. szerettek megovni mindentol. olyan dolgoktol is, amiket mar tudtam. azzal jutalmaztam meg oket, hogy utana 20 evig en sem mondtam el nekik semmit.
"ha hulyenek neztek, akkor en is hulyenek nezlek benenetek" alapon.
a sajataimat mashogyan nevelem.
2008.09.19 12:19:57cicamaca
Annál rosszabbat nem is nagyon lehet csinálni, hogy hülyének nézik a gyereket és nem mondják el neki, hogy elváltak, hanem "úgy próbálják alakítani az életüket, hogy Acsának ne tûnjön fel semmi"... És ezt így hogy?
2008.09.19 12:47:33gyboki
Pataky akár mekkora sztár az idő elszáll felette is.Maradt volna a családjával.Hiszen ha remek nő neje miért csalta meg?Kár áltatni magát fiatal csajszi előbb utóbb észreveszi hogy párja bizony öregecske és tipli.Ez a bepasizás szó engem is zavar.Agyerek elől nem szabad titkolni semmit mert Ő kicsi de nem hülye!Jobb elmondani neki joga van tudni róla
2008.09.19 13:59:24megadeth1
Jól teszi, egészségére váljon... A gyerek meg már rég tudja. Szerintem pár szemvillanásból is simán leveszi, mi a helyzet.
2008.09.19 14:13:17Kísérletinyúl
gondoltam én,h vmit tud ez a Bea,mért lett volna vele 10 évig ez a majom,mikor szebbnél szebb nők ugrottak rá...
2008.09.19 14:42:19MrsChabie
Láttam az új fotóit, lehet Pataky még visszasírja magát, mikor a új csajszi megunja! Szerintem Bea okos nő, gondoskodott ő magáról eddig is...
2008.09.19 15:00:25Ted Bundy
Broooooááááááff! De szívesen megnézném, amint pofán hányják ezt az akárkit!
2008.09.19 15:17:33vehanga - né
Mrschabie, lökj egy linket az új fotókkal
2008.09.19 15:57:51Primavera
Áááá. Jobb az amikor a gyerek a barátaitól tudja meg, hogy apuci kivel.... Istenem.
2008.09.19 16:03:20Geo_morph
De tényleg, így most jobb? Acsához (ha így hívják, legyen) odamegy a haverja és azt mondja neki: Te, Acsa, tudtad, hogy a muterod felpróbált egy másik pasit, apád meg örül neki, hogy akkor most már minden rendben és ô is szabadon reszelhet?
Jaaa, nem tudtaaad? De édiii!
Idióták.
2008.09.19 16:19:16Rókakígyó
Ezekért a hírekért fizet valaki?
Én szívesen élnék ilyen hírekből és még a családtagjaimról is hazudnék ezt-azt.... Pl Acsáról, miért ne lehetne az én egyik gyerekem is Acsa akár....
2008.09.19 20:48:00lilkó
ha ez a bea ennnyire szexistennő az ágyban hogy azt így utólag is elmondja az attila,akkor miért kefélt félre?
2008.09.20 09:10:47csitapityu
P. A. csak vergődik és nagyn meg fogja még ezt bánni, amikor rájön hogy az új macának csak a csillogás és legfőképpen a pénze kell!!!! meg is fogja érdemelni. Töketlen vén majom!
2008.09.25 14:46:57bauer
"ha ez a bea ennnyire szexistennő az ágyban hogy azt így utólag is elmondja az attila,akkor miért kefélt félre?"
Ahogy a mondás tartja, ha meglátunk egy jó nőt, hogy valaki már biztos unja dugni. Hát ezért.
2008.10.28 07:36:04Spryte
Bepasizott?? Vajon ezt a pasit is egy fél éves gyerek és egy feleség mellől szedte fel???
2008.10.28 07:47:40Audreyka
hallottatok már olyanról, hogy kapuzárási pánik? Na ez kapta el a vén P.A-t is. Hirtelen most mindenkit meg akar d..ni, aki még nem érte el a 30at.(25-öt). Bea pedig nagyon is jól teszi, ha továbblép.Én nem hiszem, h sokáig sírnék egy kopasz kiélt rocker után. Ki tudja hányszor csalta meg, míg végül kiderült...Csak a gyereket ne nézzék hülyének.