Az énekes Tunéziában nyaralt Danny Blue, Caramel és Rúzsa Magdi társaságában - írja a Bors. Azonban a hazafelé tartó repülőgép kétszer is sikertelenül próbált felszállni, emiatt Kefir a személyzetnél reklamált. „A gép teljes gázt adott a kifutópályán, felemelkedett az orra, majd satufék, és vissza a földre, aztán ugyanez még egyszer megismétlődött. Ezek után visszatértünk a kiindulási pontra, és szerelők jöttek” – mondta az énekes, aki ezt követően el akarta hagyni a gépet.

 A személyzet azonban rendőrt hívott a magyar utasra, aki csak akkor nyugodott meg, mikor a pilóta megjelent az utastérben és tájékoztatott mindenkit, hogy egy kijelző romlott el, emiatt nem szállhatnak fel időben. „Miután kisebb pánik tört ki a fedélzeten a két sikertelen start után, engem kérdezgetett, hogy mentális képességeim segítségével áruljam el, mi fog történni. Mindenkit megnyugtattam, hogy ne aggódjanak, minden rendben lesz” – tette hozzá a magáét Danny Blue a történtekhez.