horoszkóp

Bezárták a halpedikűrt

nef
2008.10.10. 07:35

Fél év működés után bezáratták a texasi halpedikűrt, vége a repedt sarkak gurámis kezelésének az amerikai államban. Az MTI híre szerint a sajátos pedikűr lényege, hogy a hal jót tesz a lábnak: lerágja a bőrkeményedést. Csakhogy a szalon nem cseréli minden vendég után a halat, ezért ugyanaz rágogatja több vendégét, így pedig fennáll a fertőzés veszélye - véli az illetékes texasi hatóság. Ráadásul a lábfürdőkádak a halak otthonául is szolgálnak, ezért nem lehet halhalál nélkül kellően gyakran és rendesen fertőtleníteni őket - így a hivatal.
A bőrkeményedések rágására hadrendbe állított halak amúgy nem cápák, sem piranhák, hanem egészen aprócskák, gurámik voltak, melyek jól bírták, vagy legalábbis bírták a számukra elég meleg vizet. A hideget jobban szerették volna, ám azt a vendégek lába nem kedvelte. Egy-egy halpedikűrfürdő 15-30 percig tartott. A halaknak nincs foguk, ezért csak az elhalt bőrfelületet rágogatták le, az épbe nem tudtak "beleharapni", illetve kárt tenni. Csiklandós lábúaknak persze nehezebb volt elviselni a dolgot, ám sokan kellemesnek találták a halak szorgoskodását, amelyek azonban nem végeztek teljes munkát, a lábfürdő után szükség volt némi hagyományos pedikűrre is. A 15 perces halpedikűr 35 dollárba, a 30 perces 50-be (9 ezer forintba) került. A szalon tulajdonosa pár hónapja még nagyban gondolkodott: szeretett volna idővel egész testre kiterjedő szolgáltatást nyújtani - azaz nem csupán láb-, hanem kádfürdőt - egyes bőrbetegségek kezelésére. Most abba kell hagynia üzemelését, ráadásul nyakán maradt félezer gurámi, amelyeket 2500 dollárért - csaknem félmillió forintért - vásárolt.