A meglehetősen szabad szájú amerikai híresség új könyvében kifejtette, hogy a szülők szívesen bújnak az autizmus mögé, hogy megmagyarázzák miért olyan rosszak gyermekeik tanulmányi eredményei –írja a FemaleFirst. „Az anyák, akik nem törődnek a gyermekeikkel és az örökké versengő apák magyarázatot szeretnének kapni arra, hogy a gyerekük miért teljesít olyan rosszul az iskolában. Szóval egy csomó pénzt fizetnek az agyturkászoknak egy diagnózisért, amivel kellemesen megindokolhatják a kis idióták hiányosságait. Nem érdekel, hogy ezek a jól fésült barmok mit mondanak. A gyerek nem autista. Egyszerűen csak hülye. Vagy lusta. Vagy mindkettő” – írja Leary a Why We Suck:A Feel-Good Guide to Staying Fat, Loud, Lazy and Stupid című könyvében. Egy autistákkal foglalkozó szervezet természetesen már felemelte hangját az ominózus mű szerzőjének véleményével szemben. Szerintük ugyanis kissé meghaladott és amúgy is téves az az elmélet miszerint az autizmus a nem megfelelő nevelés miatt is kialakulhat. Leary azóta ki is adott egy nyilatkozatot, amiben többek közt azt állítja, hogy nem tagadja az autizmus létezését, mélységesen egyetért ezen rendellenesség új megközelítési módjaival, valamint tiszteli és becsüli azokat a szülőket, akik autista gyermeket nevelnek.